Éves értékelés a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsülésén

Éves értékelés a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsülésén

2013. 12. 11.
Megosztás

Dr. Aján Tamás elnök vezetésével ülésezett a MOA tanácsa. Szabó Bence MOB főtitkár köszöntőjében az olimpizmus fontosságát emelte ki, amely a MOA munkájának fő pillére. Kiemelte, hogy Thomas Bach, a NOB új elnöke a jövőben erre a területre nagyobb hangsúlyt fektet.

Aján Tamás tájékoztatást adott Thomas Bach elnökké választásáról, amelynek részese volt. Az új elnök szisztematikusan járja a világot, kapcsolatokat épít. Modernizálni kívánja az olimpiai játékokat. Szlogenként terjedt el: „Egy konzervatív sebészt felváltott egy modern jogász”.

Dr. Jakabházyné Mező Mária MOA főtitkár éves értékelésében kiemelte, hogy a magyar olimpiai mozgalom széles területét fogja át az akadémia (olimpiai iskolák, olimpiai körök, Hagyományőrző Bizottság - sportági szakszövetségekkel közös megemlékezések). A dr. Mező Ferenc szellemi diákolimpia lebonyolításában együttműködik a Magyar Diáksport Szövetséggel. Újként emelte ki, hogy a vidéki rendezvényeknél az érintett MOB tagok készséggel segítenek.

A NOA Olümpiában tartott nemzetközi kurzusán 2013-ban dr. Szabó Lajos és dr. Szikora Katalin vett részt. Az ifjúsági táborba nem tudtunk delegálni hallgatót, mert 1000 EUR volt a részvételi díj. A nemzetközi középiskolai tábor Győr Béla vezetésével Szarvason került megrendezésre, amelyről az elmúlt ülésen részletes tájékoztatást tartott. Az általános iskolák közül az egri Kemény Ferenc, a tiszaföldvári Papp Bertalan és a gödöllői Hajós Alfréd iskola tanuló Erzsébet-táborokban vettek részt.

Két vándorgyűlést szerveztünk 150-170 résztvevővel. A szigetvári vándorgyűlésen 24 olimpiai érmes vett részt. A fő előadások a Londoni Olimpia Játékokat elevenítették fel. A 62. Vándorgyűlésen a Paralimpiai Játékok napirendre tűzése „telitalálat” volt a TF-en. A gazdálkodás a költségvetési kereteken belül maradt. Együtt működünk a MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottságával, a MOB Nők a Sportban Bizottságával. Nem sikerült együttműködési megállapodást kötni az Olimpiai Bajnokok Klubjával.

Dr. Printz János az olimpia körök vezetőinek tanácskozásáról számolt be, amelyet Sikátorban rendezett a MOA. Az ott működő Zsivótzky Gyula OBK-t bejegyezték, egyesületként működik a továbbiakban. A körök vezetői tájékoztatást tartottak a 2013. évben végzett munkájukról. Elmondta, hogy a tanácskozás hozadéka Kisbér Polgármester Asszonyának bejelentése volt, miszerint a következő évben a város Sportcsarnoka Zsivótzky Gyula nevét veszi fel. Győr Béla hozzászólásában a Dr. Mező Ferenc szellemi diákolimpia indítását ismertette. A „csapat”, a fordulók kérdéseinek összeállítói: Szijj Lilla, dr. Trzaskoma-Bicsérdy Gabriella, dr. Printz János, lektor dr. Szikora Katalin. A próbafordulók a héten kerültek az internetre.

Jóváhagyták a MOA 2013. Évkönyv szerkesztőit Horváth Vilmos és dr. Hencsei Pál személyében.