Evezés: Világkupa, Eton-Dorney

Evezés: Világkupa, Eton-Dorney

2013. 06. 23.
Megosztás

Eton-Dorney, a tavalyi nagy sikerű olimpiai evezős versenyek helyszíne ad otthont a 2012. évi második világkupa fordulónak.

Magyarország három hajóval képviselteti magát a versenyen. A Galambos Péter-Matyasovszki Dániel összeállítású könnyűsúlyú kétpárevezősnek ez fontos állomás a koreai világbajnokságra történő kiküldetés megszerzésében. Rajtuk kívül Lengyel Mónika és Német Szabolcs képviseli hazánkat, mindketten a para-evezős egypárevezősben indulnak.

Jól sikerült a kezdés a könnyűsúlyú kétpárevezősünknek. Az előfutamból harmadikként bejutottak a szombati középfutamba. Időeredményük alapján ők voltak a hatodik legjobb csapat, elméletileg egy jó sorsolással a döntőig is eljuthatnak.
Galambos Péter és Matyasovszki Dániel az idén tavasszal ültek egy hajóba és kezdték meg a közös munkát, egy „A” döntős vagy egy „B” döntő eleji helyezés mindenképpen azt jelezné, hogy jó úton haladnak.

A középfutamban a norvég, brit és német hajó után, végig a negyedik helyen evezve kerültek be a "B" fináléba.

Döntőbe jutott Németh Szabolcs is a férfiak para-evezős versenyinek AS egypárevezős versenyszámában. (AS = mozgássérült kategória, a versenyzők rögzített üléssel, csak karral eveznek, esetleg a vállukat tudják a mozgásba bekapcsolni). Szabolcsnak két pályát, egy előfutamot és egy reményfutamot kellet ehhez teljesíteni. A reményfutamból a lengyel és az ír ellenfelei legyőzésével bejutott a legjobb hat közé.

A hölgyek AS egypárevezős számában a pályák elosztásáért versenyeztek, Lengyel Mónika most a hatodik helyen végzett, ezúttal legközelebbi vetélytársa, a svájci versenyző ért előbb a célba, visszavágva a Gavirate-i versenyen Mónikától elszenvedett vereségéért. A magyar evezős hölgy a szombati versenynap szintén a hatodik helyen végzett.

A közönségnek még nem sikerült reprodukálni az olimpiai hangerőt, de minden résztvevő országnak van külön kis szurkolótábora a sportot kedvelő angol iskolásokból. Érdekes kihívás résztvevők és rendezők számára egyaránt, hogy a pályát, amely egyébként a neves középiskola, az ETON College tulajdona, a világkupa alatt is meg kell osztani az iskola diákjaival.
A tanév még nem ért véget, és ők a legfontosabb versenyükre, a Henley Királyi Regattára készülnek. További kihívást jelent az „angol nyár”, mely igazi arcát mutatva nem mindig fogadja kegyeibe a világkupa résztvevőit. A kedvezőtlen időjárás előrejelzés, a jelzett nagy szél miatt kellett változtatni a szombati versenyprogramon azzal a céllal, hogy az evezhető és egyenlő feltételek mellett lehessen a futamokat lebonyolítani.

(Forrás: Szántó Éva)