Evezős konzultáció: 12 versenyző a riói kiemelt keretben

Evezős konzultáció: 12 versenyző a riói kiemelt keretben

2012. 11. 22.
Megosztás

Két egység Londonban, kiemelt sportági támogatás mellett 12 fő a riói „A” keretben – ezek adták főbb témáit az evezősök konzultációjának.

Az olimpia-centrikus megbeszélésen az idei, februári közgyűlésen megválasztott dr. Regényi Tamás elnök mellett dr. Kokas Péter alelnök, az Ott Zsuzsanna novemberi távozása után a főtitkári feladatokat időszakosan ellátó Szántó Éva alelnök, valamint a közelmúltban kinevezett Ficsor László szakmai vezető, egyben utánpótlás szövetségi kapitány képviselte a sportági „oldalt”; a vendéglátó MOB részéről Medvegy Iván és dr. Bartha Csaba sportszakmai főmunkatársak illetve dr. Téglásy György főorvos, a Válogatott Kereteket Ellátó Szolgálatának (VKESZ) vezetője vett részt. A MOB-konzultáción a londoni felkészülés, szereplés került először fókuszba. A szövetség írásos összefoglalója mellett a jelenlévők szóban is összegezték az elmúlt időszakot.

Az új elnökség mandátumát egy évre kapta; elsődleges feladatuk a szövetség működőképességének fenntartása, helyzetének stabilizálása volt; az újabb, olimpia utáni közgyűlés jövő évben várható.

Regényi Tamás elnök elmondta, hogy a két hajóegység kvalifikációja reális elvárás volt, ami meg is valósult. Az írásos beszámoló felemás képet fest. A pekingi olimpián egy egységünk indult, Londonban kettő, ez egyértelműen előrelépés és siker. Ugyanakkor a kvalifikációt szerző kormányos nélküli kettes felkészülésekor előfordult doppingvétség – a szolnoki Juhász Adriánt 7 hónapra eltiltották –, az emiatt az olimpia előtt nyolc héttel végrehajtott csere és az ennek következtében elmaradt jobb helyezés kudarc csakúgy, mint a kétpárevezősnél a Hirling Zsolt – aki a pekingi olimpia után három évet kihagyott – deréksérülése miatti gyengébb szereplés. Az értékelés kiemeli Széll Domonkos példás hozzáállását, akarati és fizikális erőfeszítését; azt, ahogyan pótolni igyekezett Juhászt. A kormányos nélküli kettes Széll Domonkos-Simon Béla egység – utóbbi tavasszal térdműtéten esett át – (edzőjük Molnár Dezső, az olimpián Székely Balázs) 13., a könnyűsúlyú kétpárevezős Hirling Zsolt, Varga Tamás (edzőjük Dani Zsolt) a 11. helyen zárt.

Ficsor László megjegyezte, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő szövetség számára a felkészülési időszakban komoly feladatot jelentett a két hajóegység menedzselése, versenyeztetése, utaztatása.

Az olimpiai kerettagok szűrővizsgálatai meghatározott rendszerességgel az OSEI-ben zajlottak. Dr. Szabó Anita, a válogatott keretorvosa októberben (a felkészülési időszak elején) márciusban (a téli alapozási időszak végén) és júniusban (közvetlenül az olimpiai felkészülés véghajrájában) bejelentette a versenyzőket dr. Deák Valériánál az olimpiai rendelő vezetőjénél és megkérte számukra a szükséges szűrővizsgálatokat. A felkészülési időszakban az olimpiai keretet Halász László gyúrta. A MESZ elnöksége 2010. június 23-án fogadta el a MESZ új egységes szerkezetbe foglalt doppingszabályzatát. A MESZ a felkészülés során folyamatosan eleget tett az előírt beszámolók megküldésének, és a feladatok végrehajtásának. Több ízben tartottak felvilágosító előadásokat és rendszeresen felhívták a figyelmet a MACS által rendezett konferenciákra is, melyeken a versenyzők és edzők részt vettek.

A sportegészségügyi háttér tekintetében, mint Kokas doktor mondta, főképpen a teljesítménymérés terén vannak elmaradások, ezen a területen komoly fejlesztésekre van szükség. Budapesten több diagnosztikai labor is működik – az evezősök a Sportkórházba és az NSI-be jártak –, de fontos lenne, hogy egy adott sportág képviselői egy helyre járjanak mérésre. Mint Téglásy doktor hozzátette: a több labor esetében problémát jelent, hogy a különböző mérési protokollok miatt összehasonlíthatatlanok az eredmények, az egységességre kellene törekedni.
A felkészülés során a sportpszichológiai segítségnyújtásban többen vettek részt: többek közt dr. Lénárt Ágota, Balassa Levente, dr. Horváth Imre; sportpszichológus az olimpia ideje alatt azonban egyáltalán nem volt az evezősökkel. A szövetség – utalva Hirling esetére – dr. Deák Valéria és dr. Halasi Tamás Londonban tanúsított áldozatos munkáját külön kiemelte.

Komoly sportdiplomáciai eredmény és a hazai evezős szakemberek munkájának elismerése, hogy a londoni olimpián Szántó Éva, mint a FISA Versenytechnikai Bizottságának tagja és dr. Mészáros László nemzetközi versenybíró vehetett részt; a paralimpiára a FISA dr. Kokas Pétert orvosként delegálta.

A jövőt vázolva elhangzott, hogy az evezés szerepel azon sportágak közt, melyek kiemelt támogatást kaphatnak a MOB javaslata alapján. Ennek kapcsán Medvegy Iván elmondta, hogy komoly szakmai tervre, egységes koncepcióra van szükség, melyet a sportág vezetése következetesen végre is kell, hogy hajtson. Ficsor László kiemelte: 12 fő „A” keretes versenyző támogatását tervezik a riói programban, a hátországot jelentő „B” keretes versenyzőket az elit maghoz próbálják integrálni, a két keret között átjárhatóság lesz. „A fiatalok jönnek föl” – jegyezte meg a szakmai vezető, majd hozzátette: az olimpiai számok mellett a nem olimpiaiakkal is kalkulálnak.

Szántó Éva megjegyezte, hogy az olimpia után FISA-kongresszus összehívására lehet számítani, ez január-februárban lehet aktuális, melyen többek közt szabálymódosításra is sor kerülhet: a könnyűsúlyú határok kitolása várható napirenden.
Regényi Tamás azzal zárta a találkozót, hogy komoly szakmai munkát és vezetést terveznek, a MOB-bal „sűrű” együttműködésre törekednek, ehhez rendszeres visszajelzést várnak a szervezettől.

Nemzetközi kitekintés… Az elmúlt négy év és a londoni olimpia tükrében megállapítható, hogy az evezős sport a világ egyik legnépszerűbb sportága maradt. A Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) mára már 137 tagországgal rendelkezik mind az öt földrészről. Nem változott – a FISA erejét, a sportág univerzalitását példázza – hogy az olimpián a 3. legnagyobb versenyzői létszámmal (358 férfi, 192 nő, összesen 550 fő) tud részt venni az evezős versenyeken. Az olimpiai kvalifikációs versenyeken résztvevő több mint 100 nemzetből végül 56-nak sikerült kvótát szerezni a londoni olimpia evezős versenyeire, melyeken Nagy Britannia 9, Új-Zéland 5, Németország 3 érmet szerezve a tabella három dobogós országa.

Összességében megállapítható, hogy az evezős sport rendkívül népszerű a világ minden táján; az olimpiai versenyek döntőit naponta 30-40 ezren látogatták és a NOB értékelése szerint az olimpia első hetében a legjobb rendezés az evezésé volt, valamint a legjobb hangulat is az evezőspályát uralta. Szeptemberi adat, hogy az Angol Evezős Szövetség és evezős klubjai által irányított evezős programokhoz az olimpia óta 38000 érdeklődő akart csatlakozni.