Sportági konzultáció az EYOF előtt 44 nappal

EYOF-konzultáció a MOB-ban, 16 nappal a kezdés előtt; fogadalomtétel július 22-én

2017. 07. 07.
Megosztás


Fábián László MOB-főtitkár vezetésével konzultációt tartottak a győri EYOF-ra készülő sportágak képviselőinek pénteken a MOB székházában. A fesztivál megnyitója előtt 16 nappal a legfontosabb információkat osztották meg egymással a megbeszélés résztvevői.

Az EYOF-ot július 23. és 29. között rendezik Győrben, 10 sportágban. A Magyar Csapatot 204 fő alkotja, köztük 152, 14-18 év közötti fiatal; a többiek sportszakemberek, edzők, az csapatiroda és az egészségügyi stáb tagjai.

Fábián László csapatvezető elmondta, hogy az ünnepélyes fogadalomtételre július 22-én, szombaton 12 órától a Budapesti Kongresszusi Központban kerül sor, előtte 11-től csapatgyűlést hív össze. Budapestről közösen utazik a csapat Győrbe, ahol az ünnepélyes megnyitót 23-án este rendezik. A záróünnepség időpontja július 29-e, majd másnap, reggeli után indul a csapat Budapestre, ahol kisebb ünnepség várja majd annak tagjait.

Elhangzott: a Magyar Csapat Győrben az új kollégiumi szárny (K0) 1-2-3. emeletén lesz elszállásolva, a csapatiroda az elsőn lesz kialakítva. A falu 22-én nyit hivatalosan, azt komoly biztonsági átvizsgálás előzi meg.

Dr. Varga Nóra csapatorvos elmondta, hogy az egészségügyi szűrések rendben mennek, dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője pedig a doppingvizsgálatokról mondta el ezt.

A megbeszélésen napirendre kerültek a logisztikai, a hivatalos öltözékre vonatkozó témák is, továbbá a média várhatóan jelentős érdeklődése is.

(MOB)