Ezer négyzetméteres falfestményen a londoni 6:3

Ezer négyzetméteres falfestményen a londoni 6:3

2013. 10. 16.
Megosztás

Ünnepélyesen felavatták Budapest VII. kerületében azt a festményt, amely egy tűzfalon a magyar labdarúgó Aranycsapat 1953-as, londoni 6-3-as győzelmét örökíti meg.

A helyszínen tartott sajtótájékoztatón Jankovits Barnabás, a készítő Neopaint Works vezetője elmondta, csaknem két éve készültek erre a munkára. A terveket és a kivitelezést a művészcsoport korabeli plakátok és fotók felhasználásával végezte. A Rumbach Sebestyén utca 10. szám mellett három hét alatt, négyszáz liter festék felhasználásával született óriásfestmény ezer négyzetméteren díszíti az utcaképet, s a magyar sporttörténet egyik kimagasló eredményének állít emléket. Az évszázad mérkőzésének november 25-én lesz a hatvanadik évfordulója.

Az évszázad mérkőzését megjelenítő, 1000 négyzetméteres tűzfalfestmény a főváros VII. kerületében, a Rumbach Sebestyén utcában 2013. október 16-án ünnepélyes keretek között avatták fel. A Wembleyben aratott legendás diadal 60. évfordulójára készült a festmény.

Vattamány Zsolt polgármester szerint a legtöbb belvárosi kerülethez hasonlóan Erzsébetváros utcáin is számos kihasználatlan, esztétikailag kifogásolható falfelület található, bár ezek száma az utóbbi időben a megfelelő dekorációs eljárásoknak köszönhetően jelentős mértékben csökkent. A "TűzfalRehab az Erzsébetvárosban 2013" program keretein belül tavasztól ősz végéig hét tűzfal kapott-kap új külsőt a kerület belvárosi részén.

(Forrás: mti)