Ezüstérmes a Fehér, Hartbrich páros és ifjúsági csapatbronz Szombathelyen

Ezüstérmes a Fehér, Hartbrich páros és ifjúsági csapatbronz Szombathelyen

2013. 11. 11.
Megosztás

A szombathelyi asztalitenisz nemzetközi utánpótlás-bajnokság negyedik napján, az ifjúsági fiú és a serdülő leány csapatunkért szoríthattunk. A fiúk a dobogóig meneteltek, a lányok a nyolc között fejezték be.

Egyesben megkezdték szereplésüket a serdülők is.

Nem kezdődött jól a nap, hiszen a serdülő lányok már kora délelőtt elbúcsúztak, miután a négy közé jutásért 3-0-s vereséget szenvedtek Tajvan legjobbjaitól.

A mérkőzés után Bárány Zsolt edző lehangoltan beszélt a történtekről:

– Több okból is rendkívül csalódott vagyok. Az egyik, hogy tragikus volt a sorsolásunk, ahogy az általában lenni szokott. Mindenki más ellen lett volna esélyünk a nyolc között, csak a tajvaniak ellen nem. Kaphattuk volna az oroszokat, szerbeket, vagy bárkit, csak őket kerültük volna el. A másik bajom, hogy a gyengébb játékosukat Orsi és Leonie is le tudta volna győzni, de ma valahogy nem ment a játék. Persze az is igaz, hogy az erősebb tajvani kislány nagyon jó, és tény hogy nem mi voltunk az esélyesek, de legalább egy meccset meg kellett volna nyerni, de inkább kettőt. Az a baj, hogy sok a feltételes mód…

Hartbrich Leonie reálisan értékelte a mérkőzést:

– Taktikailag nőttek fölénk, és fejben is jobbak voltak. Az egyes számú játékosuk az ütője szemcséjével kerekedett fölém. Bármit próbáltam, mindent azonnal beütött. Egyébként fantasztikusan összpontosítanak, könnyű labdát soha nem rontanak el, ez is kulcsa lehet a játékuknak.




Fehér Orsolya nem volt elkeseredve:
– A szlovák nemzetközin is rossz volt a sorsolásunk, hiszen a franciák A és B csapata ellen is játszanunk kellett, és itt is belehúztunk, ahogy csak bírtunk. Mindent megtettem a tajvaniak ellen, a maximumot próbáltam kihozni magamból, de most ennyire futotta. Nem vagyok csalódott, jobbak voltak mint mi.

Miután a lengyelek legyőzték a franciákat búcsúztató német B együttest, eldőlt hogy a Szudi, Ecseki, Szita összetételű ifjúsági A csapatunk a lengyelek legjobb együttese ellen küzd a négy közé jutásért.


Szudi Ádám optimistán várta a mérkőzést:

– A lengyeleknél játszik Jakub Folwarski, aki remek védő, és úgy tervezzük, hogy Szita Marci áll ki ellene, mert neki fekszik ez a stílus. Matematikailag most úgy tűnik, hogy a lengyelek jobbak a franciák első csapatánál, de ez nem jelent semmit. Mi is jók vagyunk, nagyon tudunk egymásért küzdeni, ráadásul remek a formánk is, ez látszott az ukránok és az osztrákok ellen is.

A két Ádám meccsével kezdődött a találkozó. A legjobb magyar a lengyel Adam Dosz ellen állt asztalhoz. Az első szett ugyan elment, de Szudi remek összpontosítással hozta a további hármat, igaz, az utolsó küzdősre sikeredett: 16-14-re végződött (1-0). Ecseki Nándor jött Zatowkával. A technikás lengyel mindent megpróbált, de a budaörsi fiú, végig gondolkodva, taktikusan irányítva, alig több, mint harminc perc alatt legyőzte 3-1-re (2-0).

Szita Mártonra a Szudi által említett Folwarski várt. A hírek igaznak bizonyultak. A fantasztikusan védekező lengyel, általában az asztalokat elválasztó reklámtáblákig húzódott hátra, és onnan adta vissza a legreménytelenebb labdákat is. Meg is nyerte az első szettet. A másodikban Marci okosan váltogatta az oldalakat, ügyesen rövidített, és hozta 11-5-re. A harmadik játszmában Folwarski támadni kezdett, és kiderült, hogy ebben a műfajban sem ügyetlen. Nyert is és ezzel megint nála volt az előny. A celldömölki klubban játszó fiúnk innen már nem tudott fordítani, kikapott 3-1-re, és ezzel a lengyelek szépítettek (2-1).

Szudi Ádám következett Zatowkával. A Jászkun Volán játékosa az elején kicsit ráijesztett a közönségre, de hátrányból fordítva 11-9-re hozta az első szettet. Magabiztos volt a másodikban, de a harmadikban a lengyel nyert 11-4-re.

A végére Ádám megrázta magát, nyert 11-7-re, ezzel a csapat 3-1-re, így eldőlt, hogy a fiúk érmet szereznek Szombathelyen.

A döntőbe jutásért jöhettek a svédek akik 3-2-re verték a cseh A csapatot.

A találkozó előtt megkérdeztük az edzőket, mit várnak a találkozótól. A svédek szakvezetője, Marcus Hörberi bizakodó volt:

– A magyarok jók. Játszottunk a B csapatukkal, közülük Majoros és Bruckner tetszett. Láttam Szudiékat is a lengyelek ellen, szerintem 3-2-re nyerünk. (Ekkor még nem tudtuk, hogy telibe találja a végeredményt.)

Somosi Miklós a magyar fiúkat segítő szakember is optimistán nyilatkozott:

– Jók a svédek, de a fiúk azt mondják, hogy verhetőek, és én hiszek nekik.

Szudi Ádám kezdett Ahlanderrel, és nagyon magas színvonalú, rendkívül izgalmas meccsen 3-2-re kikapott (0-1). Ecseki Nándornak Kallberg jutott, de ő is vesztett (0-2). A Szita-Johansson mérkőzésen visszajöttünk, hiszen Marci látványos megoldásaival legyőzte ellenfelét (1-2), így jöhetett az Ecseki-Ahlander összecsapás, ahol a svéd játékos sérülés miatt feladta a mérkőzést (2-2). Felcsillant tehát az esély, és a döntés a Szudi-Kallberg mérkőzésre maradt. Ádám mindent megtett a győzelemért, de ma a svéd fiú verhetetlennek bizonyult, 3-1-re nyert. A magyar A csapat bronzérmet szerzett.

Nap közben lezajlottak a serdülők csoportmérkőzései. A lányok közül Hartbrich Leonie, Fehér Orsolya, Korda Kitti és Göndör Fanni, a fiúknál Molnár István Patrik és Juhász Patrik jutott a 64 közé.


A bajnokság záró napjára a serdülő egyesek és párosok versenye maradt. Előbbiben 12-12 fiú és leány, utóbbiban 6-6 egységünk indult. A Fehér Orsolya, Hartbrich Leonie (a fenti képen) serdülő páros az ezüstéremig menetelt.

Reggel természetesen még téma volt az ifjúsági fiúk csapatban szerzett bronzérme. Általános vélekedés szerint remek teljesítmény tőlük a dobogó, csak kevesen mondták, hogy az Ahlander sérülésével feléledő lehetőséggel élni kellett volna…

Szerettük volna Szudi Ádám véleményét is kikérni, de elsőre nem sikerült, mert a tegnapi nap és az egész verseny fáradalmait pihente ki a csarnok legtetején elhelyezett nyugágyak egyikében. Amikor felébredt, így értékelt:

– Csalódott vagyok. Az Ahlander elleni mérkőzésen még jól ment, nyertem is. A második ellenfelem, Kallberg remekül szervált, és miután nem tudtam poént csinálni az adogatásaiból, hamar leperegtek a pontok. Amikor szettet nyertem, azt hittem, kiegyenesednek a dolgok, de ettől kezdve nem játszottam jól. Azért sajnálom nagyon, mert a döntőben a tajvani, kanadai vegyes csapat ellen lett volna esélyünk. A kanadai biztos nem nyert volna egy meccset sem ellenünk, és ettől kezdve bármi lehetett volna…

A leány párosban negyeddöntőbe került a Fehér Orsolya, Hartbrich Leonie kettős, miután előbb 3-0-ra verte a Koszulap, Slazak (belga, lengyel) egységet, majd hasonló arányban legyőzte a Li, Taj (tajvani, szingapúri) párost. A négy közé jutásért a svéd Holmsten, Källberg kettős ellen brillíroztak a lányok, és nyertek 3-0-ra. Ekkor dőlt el, hogy párosunk már biztosan érmes. Az, hogy milyen színű lesz a medál, többek között a cseh Čechova, Slezakova páros elleni elődöntő kimenetelén is múlt.

A mérkőzés előtt Fehér Orsolya édesapjával beszélgettünk, aki szintén a sportban él, labdarúgóedző:

– Az biztos, hogy én jobban izgulok, mint a lányok. Hét éve járok versenyekre, azt hiszem, már picit értek a sportághoz, és most úgy érzem, hogy Orsiék esélyesebbek. Érzem bennük a döntőt, ahol talán a tajvaniakkal kerülhetnek szembe, ami nem lesz egyszerű, hiszen csapatban és egyéniben is kikaptak tőlük. Remélem a legjobbakat…

A papa jól érezte, hiszen párosunk bejutott a fináléba, csak az ellenfelet nem találta el.

Bár a csehek elleni találkozó küzdelmesre sikerült, de sikerült.

2-2-ig fej-fej mellett haladtak a lányok, majd a döntő szettben 11-9-re nyert a magyar különítmény, így készülhettek a szerbek elleni fináléra. Igen, a szerbek ellenire, mert nagy meglepetésre Lupulesku, Surjan páros 3-2-re legyőzte az esélyesebb tajvani Chent és Went.

Pazarul kezdődött a finálé. Négy perc alatt hozták 11-5-re az első szettet Orsiék. A második játszma viszont hamar elment 11-4-re, ahogy a harmadik is 11-5-re. A negyedikben minden megtett Leonie és Orsi is, de kikaptak 11-8-ra, így ezüstérmet szereztek.

Fiú párosaink nem kerültek a legjobb 16 közé.

A serdülő lányok mezőnyében egyedül Fehér Orsolya maradt állva. A 32 között még 3-2-re legyőzte az amerikai Tina Lint, ám a 16 között a tajvani Wen megállította Oláh Zsuzsa tanítványát, miután 3-1-re jobbnak bizonyult nála. A távol-keleti játékos nyerte az első szettet, a második a magyar leányé volt, de innen már Wen irányított, és Fehér búcsúzni kényszerült.



A serdülő fiúk között, egyedüli magyarként Molnár István Patrik jutott a 32 közé, ahol az olasz Luca Breassan nem jelentett komoly akadályt, Patrik 3-1-re nyert. A nyolc közé jutásért a kínai-amerikai Chodri ellen az első szettet 4-re, a másodikat 11-re, a harmadikat 9-re hozta a Jászkun Volán sportolója. Az elődöntőért a romániai Sipos 8-ra és kétszer 3-ra nyert a magyar fiú ellen, így befejezte a versenyt.

A magyar válogatott végül egy ezüst- (serdülő leány páros) és egy bronzéremmel (ifjúsági fiú csapat) zárta a prémium kategóriás szombathelyi nemzetközi versenyt. Az, hogy ez mit jelent, az az ifjúsági olimpiai kvalifikáció során, később derül ki.

Dr. Stocker Miklós, a Magyar Asztalitenisz Szövetség főtitkára zárásként honlapunknak beszélt a tapasztalatairól:

– Profi cég a Pannonssport Kft., amelynek a segítségét igénybe vettük a nemzetközi utánpótlás-bajnokság megszervezéséhez. A szerződésben kikötöttük, hogy a szövetség nem szenvedhet el anyagi veszteséget a viadal kapcsán. A napi problémák megoldásában folyamatosan kommunikáltunk, igyekeztünk minden apróbb-nagyobb gondot orvosolni. A nemzetközi szövetség komoly direktívákat ír elő, melyek betartásával elégedett vagyok. Előre tekintünk, és már a januári felnőtt World Tour magyarországi állomásának szervezésében is felhasználjuk a most szerzett tapasztalatokat.

(Forrás: utanpotlassport.hu)