Ezüstérmes a női csapat a világbajnokságon

Ezüstérmes a női csapat a világbajnokságon

2012. 05. 13.
Megosztás

Ezüstérmet nyert a Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn összeállítású csapat a római öttusa-világbajnokságon.

Csapatban a britek győztek, a harmadik helyen pedig a kínaiak végeztek. Egyéniben a dobogóra a brit Mhairi Spence, a kínai Csen Csien (Chen Qian) és a szintén brit Samantha Murray állhatott fel. Egyéniben Kovács 9., Gyenesei 10., Tóth 11. lett.

A magyarok kevés megingással teljesítették a napot, a lövészetekkel megszakított futás előtt az élen is álltak, a kombinált számban azonban a reméltnél kicsit visszafogottabban szerepeltek, miközben az üldöző britek nagyon nagyot alakítottak.

A magyarok 2011-ben, Moszkvában is másodikak voltak, akkor a németek előzték meg őket. Mostani teljesítményüket minden bizonnyal befolyásolta, hogy a tavaly Eb-ezüstérmes Tóth a közelmúltban lázas beteg volt, emiatt edzéseket hagyott ki, az elmúlt évi vb-második Kovács pedig a térde miatt kényszerült hosszabb pihenőre az idény elején.

Kihagyás, 39 fokos láz, a versenyzés szeretete

„Örülök ennek az eredménynek, mert ebben az évben alig versenyeztem. Az látszik, hogy vívásban kell fejlődnöm. A lövészet jól ment ma is, de azért éreztem, hogy a váltó és a selejtező sokat kivett belőlem, ami érthető is ilyen előzmények után” - nyilatkozott az MTI-nek az olimpiai kvótás Kovács.

„Nem múlt el nyomtalanul a 39 fokos láz, az úszásban könnyebben visszajött az érzés, de ebben a kombinált számban, ami 11-12 perces erőkifejtés, már nagyon is érződött a kihagyás, nem volt meg a kellő állóképesség. Az, hogy most rosszabbul lőttem a szokásosnál, ugyanerre vezethető vissza, hamarabb elfáradtam, nem tudtam megfelelően összpontosítani. A ráhangolódás egyébként sikerült, vártam a versenyt, a vívás, az úszás és a lovaglás jól is ment, a végén most ennyire futotta” - összegzett a szintén londoni kvótás Tóth.

„Életem leggyorsabb lövészetét produkáltam, tíz másodperccel jobb volt, mint az eddigi rekordom. A vívásban benne maradt néhány tus. Nagyjából mindig ennyit vívok, de tudom, hogy három-négy győzelemmel többre vagyok képes, és bízom benne, hogy hamarosan ezt be is bizonyítom. Fontos számomra, hogy úgy érzem: megint szeretek versenyezni” - értékelt Gyenesei.

Brit bravur a kombinált számban



Az utolsó tusa előtt a franciák töbszörös világbajnoka Ameie Caze 31 másodperces előnnyeé vághatott neki a 300m-es futásnak.
Mögötte Tóth Adrienn és a brit Mhairi Spence követte őt, s 37 másodperccel később indulhatott a másik brit Samantha Murray.
Az első 1000m után még a francia volt az élen, de már a brit Spence igen megközelítette. A második 1000m után a brit már átvette a vezetést, és a célszalagot elsőként szakította át. A francia erejével teljesen elkészűlve a dobogóról is lemaradt, s csak negyedikként esett össze a célban.
A három olimpiai kvótát a brit Spence és Murray, továbbá a hetedik helyen célba érő fehérorosz Anastaysia Prokopenko gyűjtöte be.
Az utolsó kvalifikációs verseny a világkupa döntő lesz, ami után a világranglistáról heten még kvótához juthatnak.

A végeredmény:
női egyéni verseny
világbajnok: Mhairi Spence (Nagy-Britannia) 5484 pont, 2. Chen Qian (Kína) 5460, 3. Samantha Murray (Nagy-Britannia) 5452, 4.Caze (Franciaország) 5448, 5.Schonebroun (Németország) 5440, 6.Marques (Brazília) 5396,...9. Kovács Sarolta 5364 (vívás: 16 győzelem/19 vereség/784 pont, úszás: 2:10.59 perc/1236 pont, lovaglás: 1180 pont, lövészet-futás: 11:49.40 perc/2164 pont), 10. Gyenesei Leila 5340 (17/18/808, 2:11.76/1220, 1160, 11:52.40/2152), 11. Tóth Adrienn 5316 (26/9/1024, 2:17.57/1152, 1160, 12:35.80/1980)

női csapatverseny,
vb: Nagy-Britannia (Mhairi Spence, Samantha Murray, Heather Fell) 16 136 pont, 2. Magyarország (Tóth Adrienn, Gyenesei Leila, Kovács Sarolta) 16 020, 3. Kína (Chen Qian, Miao Yihua, Zhang Ye) 15 684

Vasárnap a férfiak versenyével zárul a világbajnokság. A döntőben teljes magyar csapat szerepel, Marosi Ádám, Kasza Róbert, Demeter Bence összeállításban.

(Forrás: MTI)