Fábián László a MOB új főtitkára

Fábián László a MOB új főtitkára

2017. 05. 03.
Megosztás


Lemondott tisztéről a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, dr. Bartha Csaba. Dr. Kulcsár Krisztián, a MOB keddi közgyűlésén megválasztott új elnöke a főtitkári feladatokkal az olimpiai bajnok öttusázó Fábián Lászlót, korábbi sportigazgatót bízta meg.

Dr. Bartha Csaba megbízatása a korábbi elnökség mandátumának lejártáig szólt.

„Tisztelem Kulcsár Krisztián sporteredményeit, elismerem vezetői képességeit. Azonban úgy gondolom, a főtitkári pozíció egy elnökhöz kötődő bizalmi és sportszakmai munkakör, az én esetemben ez Borkai Zsolthoz fűződik, akivel marad a szoros kapcsolatom, hiszen továbbra is a Győri Audi ETO KC elnökeként dolgozom, abban a városban, ahol ő a polgármester. Emellett - rövid szünet után - egyetemi docensként, tanszékvezetőként ismét a Testnevelési Egyetemen fogok tanítani, tehát egyáltalán nem távolodom el a sporttól, a sporttudománytól” - mondta dr. Bartha Csaba.

Fábián Lászlót dr. Kulcsár Krisztián szerdán megbízott főtitkárnak nevezte ki.

A MOB főtitkárai:

Kemény Ferenc (1895-1899)
Krepelka Béla (1899-1904)
Stankovits Szilárd (1904-1908)
Lauber Dezső (1908-1914)
Mártonffy Miklós (1914-1933)
Misángyi Ottó dr. (1934-1941)
Verebes Jenő dr. (1947-1948)
Kemény Gábor (1948-1951)
Kunsági Viktor (1951-1954)
Sebes Gusztáv (1954-1958)
Gyenes András (1958-1962)
Csanádi Árpád (1958-1962)
Kutas István (1964-1966)
Terényi Imre (1966-1968)
Biró Mihály (1968-1969)
Csanádi Árpád dr. (1969-1983)
Schmitt Pál (1983-1989)
Aján Tamás dr. (1989-2005)
Kamuti Jenő dr. (2005-2008)
Molnár Zoltán (2009-2012)
Szabó Bence (2012-2016)
Bartha Csaba (2016-2017)
Fábián László (2017- )

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)