A brazil főkonzul tájékoztatása a Zika vírussal kapcsolatban

Fábián László szerint a MOB súlyának megfelelően kezeli a WHO által meghirdetett vészhelyzetet

2016. 02. 11.
Megosztás

Fábián László sportigazgató, a riói olimpiára készülő magyar küldöttség kijelölt csapatvezetője megalapozatlannak és zavarkeltőnek minősített minden olyan feltevést, miszerint a Magyar Olimpiai Bizottság nem a szükséges komolysággal és felelősséggel kezelné az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális vészjelzését, amely a Zika-vírus gyors terjedésére és az abból fakadó - egyelőre még beláthatatlan mértékű - veszélyekre hívta fel a figyelmet. Mint ismeretes, az újszülötteknél kóros kisfejűséget és neurológiai rendellenességeket okozó betegség egyik gócpontja éppen Brazília, ahol 176 nap múlva minden idők első dél-amerikai nyári olimpiai játékának a megnyitójára készülnek.

„A Magyar Olimpiai Bizottságnak alapvető kötelessége, hogy az olimpikonjainkat minden rájuk leselkedő veszélytől megóvja, és csak akkor járuljon hozzá a szereplésükhöz, ha azt minden szempontból – legyen az politikai, biztonsági vagy egészségügyi – biztonságosnak lehet tekinteni. Ennek szellemében a WHO nagy horderejű bejelentését és a Brazíliából érkező híreket is súlyuknak megfelelően kezeljük, miközben mi magunk is igyekszünk új információkat szerezni” – jelentette ki a Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó Fábián László.

Mindenkinek a szíve-joga

Az egykori olimpiai, világ- és Európa-bajnoki aranyérmes öttusázó megérti azokat a sportolókat és sportvezetőket – egyelőre csak amerikaiakat, ausztrálokat és kenyaiakat – akik hat hónappal az olimpiai előtt máris azt fontolgatják, hogy lemondják a riói szereplésüket. Akkor is, ha ezzel négyévi kemény és áldozatos munkájuk megy veszendőbe. Fábián László meggyőződéssel állítja, hogy minden magyar sportolónak ugyanígy a szíve-joga, hogy az adott pillanatban meghozza a maga döntését, mégis úgy gondolja, hogy a következő hónapokban sok minden változhat, így remélhetőleg az is bekövetkezik, hogy hagyományos és új eszközökkel sikerül megszabadítani az olimpiai várost az egyiptomi csípőszúnyogoktól, a betegség elsődleges terjesztőitől.

Személyes tapasztalatszerzés a helyszínen

„Néhány hét múlva a MOB négytagú küldöttsége, amelynek magam is tagja vagyok, elsősorban az olimpiai falu kínálta lehetőségeket tervezi felmérni és aztán kiválasztani a számunkra leginkább megfelelő szálláshelyeket, de emellett egy sor sportszakmai kérdésre is választ szeretnénk kapni. Még mindig nagy a bizonytalanság a vízilabdatorna egyes színhelyeivel kapcsolatban, és arról is szeretnénk meggyőződni, hogy valóban lesz-e öttusastadion Rióban. Ugyanakkor az ott tartózkodásunk jó lehetőséget kínál arra is, hogy tájékoztatást kérjünk a helyi szervezőktől, a brazil egészségügy illetékes szakembereitől a Zika-vírus terjedését megakadályozni igyekvő intézkedésekről, azok eddigi eredményeiről és a további lépésekről. Minden információ fontos a számunkra, mert felelős döntéseket csak azok alapos összegzése után hozhatunk. Naprakészek vagyunk, és az utolsó óráig azok is maradunk”– hangsúlyozta a Magyar Olimpiai Csapat vezetője.

Mindehhez még annyit, hogy magyar birkózók a közelmúltban tértek vissza Rióból, ahová a közeljövőben - teszt- és kvalifikációs versenyekre - tornászok és műugrók készülnek. Március 7. és 13. között Rió ad otthont az öttusa világkupa-versenysorozat második állomásának, amelynek lehetőségével világranglistapontok és helyi ismeretek gyűjtésének céljával magyar válogatottak is élni kívánnak.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter)

Kapcsolódó cikkek: