Fair Play-díjátadás a Giro d’Italián

Fair Play-díjátadás a Giro d’Italián

2022. 05. 08.
Megosztás


A Giro d’Italia budapesti rajtján vette át a Fair Play-díjat Romain Bardet francia kerékpáros dr. Kamuti Jenőtől, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökétől. Bardet példamutató tettével érdemelte ki az elismerést, amely két hete a Liège–Bastogne–Liège versenyen történt.

A világbajnok, szintén francia Julian Alaphilippe mintegy hatvan kilométerrel a cél előtt egy komoly tömegbukásba keveredett, melynek következtében az út menti árokban landolt és nekiesett egy fenyőfa tövének. A szerencsétlenség következtében több bordája és a lapockája is eltörött. Romain Bardet, egy másik csapat, a Team DSM versenyzője mindezt látva azonnal megállt, lement az árokba versenyzőtársának segíteni, és egészen addig ott maradt, nem törődve a saját eredményével, amíg a segítség meg nem érkezett.

Bardet példamutató, emberi cselekedete azonnal bejárta a világsajtót.

„Nagyon megérintettek a bejegyzések, a hírek, de őszintén úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben bárki ugyanígy így tett volna. A testi épség minden versenynél fontosabb” – nyilatkozta a verseny után a Team DSM versenyzője. Majd így folytatta: „Láttam Juliant az árokban, nagyon rossz állapotban. Alig kapott levegőt, és mozogni sem tudott. Akkor bevillant, hogy talán én vagyok az egyetlen, aki mindezt látja. Pillanatok alatt átcikázott az fejemen, mi van, ha a motorok elmennek, az autók is, és én pwdig ott vagyok az árokban, egyedül ordítok az ürességben, és senki sem hall. Óriási szenvedés. Úgy éreztem, ott fog maradni, egyedül, örökre.”

A Nemzetközi Fair Play Bizottsághoz még aznap és egyszerre érkezett be két jelölés is, a MOB sportszakmai munkatársától, Tringer Sárától, valamint Arató Gábor korábbi kerékpárversenyzőtől, a Giro d’Italia egyik versenybírójától, melyeket, a továbbiakkal egyetemben, ezúton is köszönünk.

Dr. Kamuti Jenő a Giro-rendezvények alkalmából számos megbeszélést folytatott, így többek között találkozott David Lappartienttel, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnökével is. A francia sportvezető megerősítette, hogy a fair play a sportban kiemelkedően fontos terület, és külön örül annak, hogy a Giro Nagy Rajtján, a Grande Partenzán adják át Romain Bardet-nak a díjat. A magyar elnök válaszában kiemelte és megköszönte a Giro olasz szervezőinek abszolút partneri hozzáállását, valamint a Team DSM holland csapat profi együttműködését. A találkozón részt vett Enrico Della Casa, az Európai Kerékpáros Szövetség (UEC) elnöke is.

Az eseményen jelen volt Stephen Roche korábbi világbajnok, Tour- és Giro-győztes ír versenyző is, akit év elején tüntetett ki Kamuti Jenő Fair Play Életműdíjjal.

(CIFP/Deregán Gábor; fotó: Team DSM, Róth Tamás)