Farkas Norbert: Áttörtem a gátakat

Farkas Norbert: Áttörtem a gátakat

2013. 05. 23.
Megosztás

Mozgalmas szezon van Farkas Norbert mögött. A Felix Promotion menedzserirodával együttműködő alpesi síző szerepelt felnőtt világbajnokságon, megnyerte minden szinten a magyar bajnokságot és ezen kívül szlalomban és óriás-műlesiklásban is több mint tíz pontot javított FIS-pontszámán, így nagyon közel került ahhoz, hogy ott legyen a 2014-es téli olimpián. A 21 éves sportolóval szezonelemző interjút készítettünk.

- Már rögtön a szezon eleje tartogatott meglepetéseket, hiszen a szabályváltoztatásoknak köszönhetően be kellett szerezni az új óriásléceket. A jelek szerint azonban könnyen megbarátkoztál velük.

"Több negatívumot hallottunk az új lécekkel kapcsolatban, de nagyon vártam már, hogy kipróbáljam. Nehéz volt az elején, szenvedtem rendesen, de tényleg gyorsan megszerettem, ami látszott az edzésteljesítményemen is. A szezon végére már csak az új lécet használtam és száz százalékosan kezelni tudtam, már a világbajnokságon is. Összességében örülök ennek a szabályváltoztatásnak, mert csak jövőre lesz kötelező, így lesz egy kis előnyöm, hiszen sokan még a régit használták ebben a szezonban."

- Az évad eleje aztán felemásra sikerült, hiszen edzésen nagyon jól mentél, de a futamokon ezt nem tudtad visszaadni. Hogyan sikerült orvosolni a problémát?

"Sokat agyaltunk azon, hogy mi lehet a gond. Aztán Rácz Félix összehozott Kiss György Ádámmal, aki több sportolónak is segít egyfajta mentális tréninggel. Elég jól egymásra találtunk, azóta is együtt dolgozunk. Segített a gátak áttörésében, amit egyébként magamnak kellett megoldanom, de ő vezetett rá az útra. Még mindig nem tökéletes a dolog, mert általában a második futamokon szerepelek jól, az elsőkön rosszabbul. Ebben a mentális dologban soha nem lehet elérni a maximumot, folyamatosan foglalkozni kell vele."

- Olaszországban, a nem alpesi országok versenyén jött a nagy áttörés, hiszen először csúsztál 60 pont alattit pályafutásod során. Ez egy nagy vízválasztó volt?

"Igen. Több versenyen is jól mentem, de valami hiba mindig becsúszott, ott viszont végre összejött. Akkor indult be igazán a szezonom, már látszott, hogy akár nagy dolgokat is elérhetek."

- Aztán jött az a bizonyos tarolás a magyar bajnokságon, hiszen mindent megnyertél.

"A legjobb magyarnak lenni mindig kimondhatatlanul jó érzés. Főleg, hogy idén taroltam először. Nagyon büszke vagyok ezekre az aranyérmekre!"

- Nem mellesleg, az év fő eseményén, a Schladmingi világbajnokságon is szerepeltél. Így jó kéthónapos távlatból milyen érzések kavarognak benned?

"Valóban az volt a szezon legfontosabb versenye. Nagy elvárásokat támasztottam magam elé és szerencsére akkor voltam a legjobb formámban idén. A kvalifikációban a legjobb 25-be szerettem volna kerülni. Éppen nem sikerült, de nagyon közel voltam. Biztos vagyok benne, hogy képes vagyok rá, így egyáltalán nem vagyok csalódott. A főfutamban pedig kevesebb, mint 10%-ot kaptam a világ legjobbjától, ami kimondottan jó eredmény."

- Aztán így zárásképpen 46 pontot csúsztál óriásban és egy kalandos izlandi versenyen szintén 46-ot szlalomban, amivel sikerült 50 alá tornázni az átlagot. Ennél többet ki tudtál volna hozni a szezonból?

"Egy nagyon pici mindkettőben maradt még. Óriásban majdnem 15 pontot javítottam összességében, szlalomban 10-et. Nemrég még a 60 pont átlépése is álom volt, most pedig már bőven 50 alatt vagyok. Szerintem magyar versenyző már nagyon régen ért el ilyen eredményt. Ezeket visszanézve tényleg nem lehet panaszom, hiszen ekkora javulást eddigi pályafutásom alatt még nem produkáltam."

- Meddig lehet javítani reálisan nézve az olimpiáig ezeket a pontokat?

"A célom továbbra is az, hogy egyéni jogon kvalifikáljam magam az olimpiára. Ehhez 30 pontig kéne lemennem. Ez nagyon nehéz lesz, sokat kell érte dolgoznom, de egyáltalán nem irreális. Persze, kell egy kis szerencse is hozzá, meg egy nagyon jó felkészülés. Emellett szeretném megtartani itthon is az első helyemet, vagyis mindenképp ott lenni Szocsiban."

- Kicsit megoszlott a figyelmed szezon közben, hiszen egyetemre is jártál a síelés mellett. Hogy áll most a tanulás terén?

"Most 100%-osan az egyetemre tudok koncentrálni. Sok a lemaradásom, de pótolok folyamatosan. Egyébként őszintén megvallva élvezem, jó egy kicsit kizökkeni a síelésből és teljesen más dologra koncentrálni."

- Mi a helyzet a nyári tervekkel? Tavaly Új-Zélandon voltál egy hónapot, ami az idei eredményeidet tekintve kimondottan hasznos volt.

"Ez ugyebár első sorban anyagi kérdés. Nagyon jó lenne ismét egy hasonló edzőtábor, de ha nem jön össze, akkor is vannak még más lehetőségek. Most kezdünk el nézelődni, úgyhogy még csak azt sem mondhatnám, hogy alakul a program."

- Az ősz pedig gondolom már 100%-ig Szocsinak lesz alárendelve.

"Igen. Most még pihenek és nem gondolok annyira rá, de ősszel már biztos, hogy csak az fog járni a fejemben minden egyes futam előtt."

(Forrás: Felix Promotion Kft.)