Faültetés a fair play világnapja alkalmából

Faültetés a fair play világnapja alkalmából

2021. 09. 07.
Megosztás


A fair play szeptember 7-i világnapja (World Fair Play Day) alkalmából a Nemzetközi Fair Play Bizottság hétfőn három magas gömbakácot ültetett a Népligetben.

A Nemzetközi Fair Play Bizottság más szervezetekkel összefogásban tavaly hirdette meg a Nemzetközi Fair Play Napot, és a döntés értelmében ezentúl szeptember 7-én ünneplik meg a sportszerűség, a becsületes játék napját a világ minden táján.

Az idei, második megemlékezés előtt került sor a faültetésre, amelynek ötlete Kamuti Jenőtől, a hazai és nemzetközi szövetség elnökétől származik. „A világon sok cél érdekében ültettek már fát, de a fair play nevében még soha senki. Azt gondoltam, így is nyomot kell hagynunk a jövőnek. A fair play nemcsak a sportban, a versenypályákon, hanem az élet minden területén iránymutató kell hogy legyen, és nekünk fel kell hívnunk a figyelmet ennek fontosságára" – mondta Kamuti Jenő. Hozzátette, a Nemzetközi Fair Play Bizottság fő szempontja a helyszínválasztásnál az volt, hogy sportos közeg, gyerekekhez közeli hely legyen, így minél többen láthassák a fákat. Kiemelte, a Népliget tökéletes helyszín, mivel sok kisgyerek sétál-játszik itt, és a szomszédban található az FTC sporttelepe.

Miután Kamuti Jenő, Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere és Deregán Gábor, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöki irodavezetője elültették a három fát – amelyek előtt tábla hirdeti, hogy „A Fair Play több mint győzelem!" –, Kamuti Jenő elmondta, hogy az első faültetés a szeptember 7-i világnaphoz kapcsolódik, és szeretné, ha a jövőben több országban is csatlakoznának az akcióhoz.

A Nemzetközi Fair Play Bizottság a világnap alkalmából kedden 15 órától másfél órás online-beszélgetést tart, melyen neves sportolók mondják el véleményüket a fair playről, és levetítik a faültetésről készült videofelvételt is.

(MTI)