Fazekas hosszabbított a Veszprémmel

Fazekas hosszabbított a Veszprémmel

2012. 05. 27.
Megosztás

Fazekas Nándor három évvel meghosszabbította szerződését a férfi kézilabda NB I-ben szereplő MKB Veszprémmel – adta hírül a klub hivatalos honlapja. A válogatott kapus kontraktusa az idény végén lejárt volna.

„Hosszú tárgyalásokat folytattunk a klubbal, nekem sem volt mindegy, milyen döntést hozok, hiszen nem vagyok már fiatal játékos. Úgy érzem ez volt életem egyik legfontosabb döntése, hiszen ebben a korban már nem szoktak ilyen hosszú szerződéseket kötni.
Nagyon jól esett, hogy az elmúlt hónapokban sok helyen figyeltek arra, hogy lejár a szerződésem, ezért megkerestek, hogy folytassam náluk a pályafutásomat. A tárgyalások után viszont úgy döntöttem, hogy Veszprémben maradok. Amikor visszatértem a Klubhoz már akkor is fontos szempont volt a döntésemben az, hogy a családommal Veszprémhez közel telepedtünk le.
A csapatnak komoly céljai vannak a következő években, természetesen ez is a maradás mellett szólt. Bízom benne, hogy a terveinket meg tudjuk valósítani, és remélem, hogy ehhez én is jó teljesítménnyel tudok hozzájárulni. A maradásomnak természetesen a családom is nagyon örül" – fogalmazott Fazekas Nándor a 2015 júniusáig szóló szerződésének aláírása után.

(Forrás: MTI)