Februárig eldől, hogy Debrecenben folytatja-e Jakabos

Februárig eldől, hogy Debrecenben folytatja-e Jakabos

2013. 01. 14.
Megosztás

Január végéig adott gondolkodási időt egymásnak a Debreceni Sportcentrum és Jakabos Zsuzsanna az úszó cívisvárosba igazolása kapcsán – mondta Orendi Mihály, a sportcentrum vezetője vasárnap sajtótájékoztatón az MTI kérdésére.

Az igazgató azonban leszögezte, hogy „Jakabosnak ehhez debrecenivé kell válnia, fel kell vállalnia, hogy ő Debrecenért versenyez”.

Kósa Lajos polgármester hozzátette: ha a versenyző hajlandó életvitelszerűen Debrecenben élni és beilleszkedni az önkormányzati tulajdonban álló klub hierarchiájába, akkor lehet szó a szerződtetéséről. A 23 éves, Európa-bajnok úszónak jelenleg nincs egyesülete.

Az I. maratonúszó medencés ob vasárnapi versenyei kapcsán tartott sajtóeseményen Orendi Mihály bejelentette, hogy TAO-pénzből várhatóan 2014 nyarára-őszére elkészül a debreceni sportuszoda mellett egy 50 méteres, nyitott versenymedence. Véleménye szerint a várost a körülmények alkalmassá teszik arra, hogy otthont adjon a magyar úszók felkészülésének a világversenyek előtt.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke elmondta, hogy a vasárnapi kihelyezett elnökségi ülésen a legfőbb téma a fővárosi létesítményhelyzet volt. Elsősorban a Gyurta Dánielt foglalkoztató Újpest és a Hosszú Katinkát versenyeztető Vasas kapcsán fogalmazódott meg az az elvárás, hogy a klubok „ne egyszemélyes menedzserirodaként” működjenek, hanem teremtsék meg a minőségi utánpótlásképzés feltételeit. Az elnök szerint az egyesületeknek a nagy nevű versenyzők felkészítése mellett az is feladatuk, hogy őket példaként, „húzóemberként” a fiatalok elé állítva minőségi utánpótlásbázisokká váljanak.

(Forrás: MTI)