Fed Kupa: kezdés a románok ellen

Fed Kupa: kezdés a románok ellen

2014. 01. 17.
Megosztás

A románok ellen kezdi meg szereplését a magyar női teniszválogatott február 5-én Budapesten, a Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport tornáján.

A magyar szövetség (MTSZ) csütörtöki sajtótájékoztatóján Simicskó István, az Emberi Erőforrás Minisztérium sportért és ifjúságért felelős államtitkára elmondta, hogy a kormány 20 millió forinttal támogatja a rendezvényt.

„Gratulálok a szövetségnek, hogy hat év után ismét Budapestre tudta hozni a Fed Kupa küzdelmeit” - tette hozzá.

Szűcs Lajos MTSZ-elnök kifejtette, szeptemberben pályáztak a lebonyolításra, és a sikeres jelentkezés eredményeként 16 ország 80 játékosa lép pályára Magyarországon.

A Babos Tímea (87. a világranglistán), Jani Réka-Luca (250.), Bukta Ágnes (315.) és Czink Melinda (255.) vagy Szlavikovics Szabina (637.) összeállítású csapat a románok után csütörtökön a britekkel, szombaton pedig a lettekkel találkozik a csoportmeccsek során. Richter Attila főtitkár szerint a nehéz sorsolás ismeretében a bennmaradás a cél a válogatott számára.

„Aki kilátogat a SYMA Csarnokba, összesen 150 óra teniszt láthat, a mezőny 3000 labdát használ el, a játékosok eddigi összkeresete pedig meghaladja az 50 millió dollárt” - mondta a főtitkár.
Az eseményen 17 top 100-as játékos vesz részt, köztük a kétszeres Australian Open-bajnok fehérorosz Viktorija Azarenka és a vegyespárosban olimpiai bajnok brit Laura Robson.
A szombati versenynapot az MTSZ a magyar tenisz napjává nyilvánította, az ingyenesen megtekinthető program díszvendége a kilencszeres Grand Slam-tornagyőztes és korábbi világelső, újvidéki születésű Szeles Mónika lesz.

„Minél több gyerekkel szeretnénk megismertetni a tenisz alapjait, és Szeles Mónika mellett olyan hazai nagyságok lesznek jelen, mint Taróczy Balázs vagy Temesvári Andrea” - jelentette ki a sajtóeseményen a tavaly visszavonult Szávay Ágnes, a világranglista korábbi 13. helyezettje.

(Forrás: MTI)