Fedett jégpálya Győrben - A Magvassy mellett épül a multifunkcionális csarnok

Fedett jégpálya Győrben - A Magvassy mellett épül a multifunkcionális csarnok

2013. 03. 28.
Megosztás

A Magvassy Csarnok mellett, állami finanszírozásban épül fel a több ezres közönség befogadására alkalmas győri multifunkcionális csarnok - jelentette be Borkai Zsolt a Győri Műjégpálya kis csarnokának ünnepélyes átadásán.

A polgármester és MOB-elnök közlése szerint június elsejei ülésén dönt a kormány a koncepcióról, amelyben az szerepel majd, hogy a teljes - négy-ötmilliárdos - költséget a költségvetés állja.
"Bízom benne, hogy átmegy ez az előterjesztés a kormányon, és megkezdhetjük az építést, minél gyorsabban. Nagyon jól haladnak az előkészületek, már tervezés alatt van a létesítmény" - mondta a városvezető, aki szerint egyedülálló, más városok által csak álmodott események megrendezésére lehetőséget adó sportközpont jöhetne létre a régi és az új létesítmény összekötésével.
Borkai Zsolt megjegyezte: már jelentkeztek cégek, amelyek szponzorként támogatnák az új központ működtetését.

Az új győri csarnok a tervezett helyszíne a jövő évi, horvátokkal közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság egyik csoportja küzdelmeinek. Amennyiben a létesítmény nem készülne el időben, Veszprém Arénában rendeznék az érintett csoport mérkőzéseit.

A Győri Műjégpálya kis csarnoka 120 millió foritnos költséggel készült el, és egész éven át használható lesz. A beruházás költségeinek 70 százalékát a társasági nyereségadóból (TAO) fedezték. A jégfelület egyharmada a szabályos méretű jégkorongpályáénak. Borkai Zsolt elmondta: együttgondolkodás eredménye a kis csarnok avatása, amely mérföldkő lehet a győri jégkorongsport életében, és távlatokat nyithat a fejlődéshez.

Kangyal Balázs, a Magyar Jégkorong Szövetség szakmai igazgatója szerint a sportág hazai helyzete szempontjából minden kis lépés fontos a további építkezéshez.

(Forrás: mti)