Saját szerepét is vizsgálja a nemzetközi szövetség a bringás doppingügyekben

NOB: Fegyelmi eljárás 28 orosz sportolóval szemben

2016. 12. 24.
Megosztás

Fegyelmi eljárást indított 28 orosz sportoló ellen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a 2014-es szocsi téli olimpián elvégzett doppingvizsgálatokkal összefüggésben.

A NOB pénteken jelezte, hogy nem pozitív esetekről van szó, de a leadott mintákat manipulálhatták. A nemzetközi ötkarikás testület december 9-én jelentette be, hogy az összes orosz sportoló londoni olimpián adott doppingmintáját újraelemzi, továbbá ismételten megvizsgál a szocsi téli játékokon orosz versenyzőkön elvégzett 254 tesztet. A lépésre annak nyomán került sor, hogy az oroszországi doppingbotrányról nyilvánosságra hozták Richard McLaren részletes jelentését, melynek első felét még a riói olimpia előtt, júliusban tette publikussá a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA).

A kanadai jogászprofesszor annak a független bizottságnak a vezetője, amelyet a szocsi téli játékokon történtek kivizsgálásával bízott meg a WADA, s többek között azt állapította meg, hogy Oroszországban 2011 és 2015 között harminc sportágban 643 esetben alkalmazták a pozitív teszteredmények leplezését szolgáló rendszert.

A második McLaren-jelentés szerint több mint ezer orosz sportoló – nyári és téli olimpikon, valamint paralimpikon – érintett az állami szinten támogatott doppingbotrányban. A csalások többek között a 2012-es londoni nyári és a 2014-es szocsi téli olimpiához, valamint a 2013-as moszkvai atlétikai világbajnoksághoz kapcsolódóan történtek.


Vlagyimir Putyin kitart amellett, hogy nincs állami doppingolási rendszer Oroszországban. Az orosz elnök szokásos év végi sajtóértekezletén ugyanakkor elismerte, hogy a doppingolás valós probléma az országban.

Együttműködést ígért a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA).

- Sosem volt államilag támogatott doppingrendszer Oroszországban, ez egyszerűen nem lehetséges. Mindent megteszünk, hogy soha ne is létezhessen ilyen doppingtámogatási rendszer. Ezt újra hangsúlyozom. Másrészt, mint bármely országban, létezik ez a probléma, ezt el kell ismerni. Mindent meg kell tennünk, hogy megakadályozzuk a doppinghasználatot – magyarázta Vlagyimir Putyin.

Az elnök azzal vádolta meg az orosz doppingellenes laboratórium korábbi igazgatóját, hogy – külföldiek kérésére – meghamisította a mintákat. Szerinte Grigorij Rodcsenkov maga hozott be illegális szereket Kanadából, ahol korábban dolgozott.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség tavaly felfüggesztette az orosz szövetség tagságát, miután a WADA jelentése szerint az orosz atléták éveken keresztül részt vettek az államilag felügyelt és irányított doppingprogramban.

Az Orosz Síszövetség pénteken visszamondta a sífutó világkupa-sorozat márciusi döntőjének megrendezését. A versenynek a tervek szerint a nyugat-szibériai Tyumen városa adott volna otthont március 16. és 19. között. A döntés minden bizonnyal összefügg a NOB fegyelmi eljárásával.

(MTI, fotó: Euronews)