A 2017-es EYOF városában rendezték az 5próba Rióba első idei kiemelt eseményét

Fejlődésre ítélve

2017. 01. 17.
Megosztás


Az előttünk álló évtizedekben a sport szabadidős oldala minden bizonnyal nagy fejlődésen megy keresztül. Ennek a fejlődésnek már most is részesei vagyunk, hiszen évről évre egyre több ember jön rá arra, hogy ha a kikapcsolódását, pihenését megfejeli egy kis mozgással, sokkal több energiája lesz. Persze kellenek ehhez olyan rendezvények, programsorozatok, amelyekkel itthon a Magyar Olimpiai Bizottság, a Budapest Sportiroda vagy a Magyar Szabadidősport Szövetség büszkélkedhet, de rengeteg sportrendezvény-szervező kapcsolódott/kapcsolódik be a szabadidősportba, a különböző cégekről, vállalatokról nem is beszélve, ahol sikk lett sport. Bányász Árpádnak, a MOB szerkesztésében megjelent, Sport 2016 évkönyvben megjelent cikke következik...

A szabadidősport ezer szállal kapcsolódik az élsporthoz. Erre épített az 5próba Rióba elnevezésű giga rendezvénysorozat, amelyet 2015 nyarán a Magyar Olimpiai Bizottság azzal a céllal hozott létre, hogy népszerűsítse a rendszeres sportolást, és az olimpiai eszmét. A mozogni vágyók futásban, gyaloglásban, kerékpározásban, úszásban és evezésben gyűjthettek pontokat, amelyeket sorsjegyekre válthattak. A sorsoláson a fődíj egy kétszemélyes riói utazás volt, valamint értékes sportszerekkel gazdagodhattak a játékban részt vevők. 2105 nyarától a riói olimpiát megelőző időszakig gyakorlatilag alig rendeztek Magyarországon olyan nagy kulturális vagy sportos megmozdulást, amelyen ne botlott volna bele az érdeklődő, a fesztiválozó ember az 5próba Rióba programsorozatba.

Az elmúlt években óriási fejlődésen ment keresztül és letisztult márkanévvé vált a Nagy Sportágválasztó. Az esemény lényegében ingyenes sportexpó, amelyen bárki kipróbálhatja a sportágakat olimpiai, világ- és Európa-bajnokok társaságában. A sportágválasztó a 2007-es induláskor még csak fővárosi volt, 2010 óta azonban országossá vált. Eleinte 20 sportágat kínált, legutóbb, 2016 szeptemberében már több mint 100 sportág képviselte magát a kőbányai Merkapt Sportközpontban.

2016-ban tovább nőtt a futók tábora Magyarországon. Ez a nagy hazai futóversenyek részvételi adataiból látszik. A Budapest Sportiroda (BSI) által szervezett nagy versenyek előtt gyakorlatilag minden évben borítékolható a részvételi csúcs. És ez ugye nem csupán azt jelenti, hogy azon a Vivicittán vagy maratonin 20 ezren indulnak, hanem azt, hogy 20 ezren a versenyt megelőző hónapokban rendszeresen futottak. A BSI már oda jutott, hogy a nagy versenyeit, nem is tudja megrendezni egy nap alatt a nagy létszám miatt. Így volt ez 2016-ban is, amikor a tavaszi Vivicittát és az őszi maratonit gyakorlatilag egy hosszú sportos hétvégévé alakította át. A sportiroda egyébként rengeteg energiát fektet a női futás népszerűsítésébe, így az előttünk álló években ezen a területen is jelentős fejlődésre kell számítani. A 2016-os tavaszi női futógálának egyébként több mint 10 ezer résztvevője volt.

A szabadidősport népszerűsítéséért olyan akciók is sokat tehetnek, mint például a Fuss magadért egy kört – Előzd meg a jövőd! A kampány során körbefutották az országot, 16 napon át 1600 kilométert teljesített a program váltója. Az egészségért dolgozók, amatőr sportolók azért futottak, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy mindenki maga tehet a legtöbbet a saját egészségéért.

Ugyancsak az egészség van a fókuszban a Magyar Szabadidősport Szövetségnél (MSZSZ) is minden egyes sportrendezvény kiírásakor. Nincs olyan korosztály, amelynek az MSZSZ ne tudna programot ajánlani. A szövetség például minden évben szervez sportnapot idősebbeknek, továbbá családi mozgásfesztivált is, amely kicsiknek, nagyoknak egyaránt szól. A Magyar Szabadidősport Szövetség koordinálta 2016-ban is az Európai Sporthét magyarországi eseményeit. Az Európai Bizottság másodszor írta ki az Európai Sporthetet, és itthon az egyes sportrendezvény-szervezők több mint 300 eseménnyel vettek részt a nagy közös európai sportolásban, 100 ezer embert megmozgatva. Mintegy egymillió ember vett részt Magyarországon a 2016-os Kihívás Napjának eseményein, a nemzetközi versenyre nevezett magyar települések pedig kitűnően szerepeltek. A május 25-én megrendezett Kihívás Napján Újpest megnyerte a kategóriáját, maga mögé utasítva a portugál Guimaraes városát és az ománi Al Batinah-t. Székesfehérvárt a Puerto Ricó-i Yaucóval és a spanyol Las Rozas de Madriddal sorsolták össze, és a magyar város a legaktívabb ebből a trióból. A harmadik nemzetközi megméretésen részt vevő magyar település Szeged volt, a Tisza-partiak a második helyen zártak az izraeli Askelon mögött, a harmadik helyezett ebben a kategóriában az ukrán Rivne lett.

Ez már több mint szabadidősportos kocogás

Van átjárás az élsport és a szabadidősport között. A gyakoribb az, amikor az élsportból „kiöregedő” versenyzők az egészségük megőrzése érdekében folytatják a rendszeres mozgást. Ritkábbnak számít az, amikor valaki felnőtt fejjel szabadidősportos tevékenység után egyszer csak versenysport mezején találja magát. Ezt a vonalat képviseli Csécsei Zoltán és Kormány László. Mindketten futók. Csécsei apja halála után kezdett el kocogni, most ő a magyar bajnok a férfiak között 12 órás ultrafutásban. Ehhez hasonló utat járt be Kormány László is: felnőttként hobbifutóból lett igazolt versenyző. A Közösségben az egészségért program nagyköveteként rendre dobogós helyeken végez a különböző futóversenyeken, és 2016 nyarán le is igazolta őt a Szigethalmi Ultrafutók Egyesülete.

A high-tech kütyük is felgyorsítják a fejlődést

Az okosórák, okoskarkötők, okospólók világa az utóbbi tíz évben még vonzóbbá tette a szabadidősportot is. Ez a technikai arzenál bárki számára elérhető, a választék pedig elég széles és egyre olcsóbb (persze utóbbi megállapítás nem a csúcskategóriás termékekre értendő). Bárkinek, aki fitneszre, futásra, gyaloglásra, nordicozásra (stb.) adja a fejét, olyan lehetőségei vannak a saját teljesítményét mérni, analizálni, amilyenről húsz évvel ezelőtt még álmodni sem lehetett. Az élsport egyes területein még a közelmúltban sem dolgoztak olyan eszközökkel, amelyek kiszámolják a kiszámolhatatlant, szinkronizálhatók a világhálón lévő profillal, és mindezt fokozza a közösségi média, ahol nyomon lehet követni ismerőseink sportolási szokásait. Persze ez kétélű fegyver! Az okostermékek használata ugyanis nem jelenti azt, hogy a felhasználó is okossá válik. Ennek a világnak hátulütője lehet, hogy valaki túledzi magát, vagy kevésbé hiteles forrásból fogad el tanácsokat…

A Magyar Olimpiai Bizottság szerkesztésében és kiadásában megjelent kiadványt 2016 november 30-án mutatta be a MOB. A Sport 2016 évkönyv 8490 forintért vásárolható meg.

(Sport 2016/Bányász Árpád, fotó: Győr+ Média)