Felépülve Zuglóra koncentrál majd

Felépülve Zuglóra koncentrál majd

2014. 08. 13.
Megosztás

Dr. Hencsei Pál nyugalmazott egyetemi tanár naponta többször is hálát ad a sorsnak. Pedig lehet, hogy inkább haragudnia kellene rá.

Még február 28-án este történt, hogy éppen hazafelé tartott a BVSC-Zugló Esték aktuális programjáról. A 3-as villamosról a Tihamér utcánál szállt le, majd a kijelölt gyalogátkelőhelyen szeretett volna átmenni a Nagy Lajos király úton. Alig ért azonban a zebra közepéig, amikor oldalról egy autó fénye vakította el őt. Érezte, hogy az autó nem fog megállni. A járművet egy fiatalember vezette, aki annyira begörcsölt a balesettől, hogy megpróbálta a sérült embert begyömöszölni az autójába. Addigra azonban az egyetemi tanár is magához tért. Sőt, egy szemtanú járművezető is akadt, így a vétkes már nem tudta észrevétlenné tenni a balesetet.

Néhány perc múlva a zuglói közbiztonsági járőr is a helyszínen volt, akik aztán értesítették a mentősöket és a rendőröket. Dr. Hencsei Pált nyílt lábszárcsonttöréssel és nyílt könyöktöréssel szállították a Fiumei úti Baleseti kórházba, ahol azonnal megműtötték.

A műtétet néhány hét után egy bakteriális fertőzés miatt meg kellett ismételni. A zuglói egyetemi tanár közel féléve nem volt már otthon, jelenleg Kispesten élő lányánál lábadozik. Mint mondta, a kertes házban könnyebb közlekednie, mint a 3. emeleti zuglói otthonában. Az azonban rendkívül bosszantja, hogy kiesett a munkából.

Február vége óta több fontos szakmai feladata lett volna. Szakdolgozatokat kellett volna értékelnie, április elején Balatonfüreden egy konferencián lett volna előadó, illetve a Nemzeti Akkreditáló Testülettől is több feladatot kapott.

Emellett a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör vezetőjeként is szerveznie kellett volna a programokat, illetve az újpesti olimpikonokról írt könyvét is tördeltetnie kellett volna.

Dr. Hencsei Pál civilben a magyar sporttörténet egyik nagy kutatója, illetve egyik legjobb ismerője. Nagy vágya többek között, hogy Zugló sporttörténelmét is feldolgozza egyszer, amit már el is kezdett, hisz három éve társszerzőként ő foglalta össze a BVSC-Zugló elmúlt száz esztendejét.

Dr. Hencsei Pál augusztus végén tölti be a 75. életévét, melyből azt a bizonyos február 28-t biztos, hogy szívesen kitörölné. Más megvilágításban viszont a sors a nehéz pillanatban sem engedte el a kezét, annak a balesetnek ugyanis sokkal rosszabb következménye is lehetett volna. Így pedig lehetősége lesz, hogy felépülve a zuglói munkát is elvégezhesse majd.

(Riersch Tamás)