Felkészülhetünk a szerbekből

Felkészülhetünk a szerbekből

2012. 07. 14.
Megosztás

Szombaton Magyarkanizsán az olimpiai felkészülés jegyében játszik barátságos mérkőzést a magyar férfi válogatott leendő olimpiai csoportellenfelével, Szerbiával.

Mocsai Lajos csapata, miután megjárta a roglai magaslati edzőtábort és játszott nyílt kapus tesztmérkőzést a britekkel, az első komoly, olimpiai előtti csatájára készül. Ezt az első mérkőzést Szerbia ellen játsszuk annak reményében, hogy az utolsó olimpiai meccsünket Londonban majd nem ellenük fogjuk. Mint ismeretes, a két válogatott az erősebbik hatosban boldogítja majd egymást az ötkarikás játékokon Dánia, Dél-Korea, Spanyolország és Horvátország mellett.

Papíron Szerbia esélyesebb az olimpiai csoportból való továbbjutásra is, hiszen Európa-bajnoki ezüstérmesként kell tekintenünk rá, de nagy kérdés, ha nem hazai pályán, fanatikus szurkolóinak ezreitől buzdítva játszik, mire képes Veszelin Vukovics csapata? A szerb kapitány még nem hirdetett végleges utazó keretet, ahogy Mocsai Lajos sem, utóbbi biztosan megvárja vele a csütörtöki szegedi, Tunézia elleni utolsó hazai felkészülési mérkőzés végét.

- Az első cél az, hogy bejussunk a negyeddöntőbe, onnantól bármi megtörténhet.Fontos lesz az első két meccsünk, hogyan kezdjük a tornát Horvátország és Spanyolország ellen, mert nagyon erős a csoportunk - mondta az olimpia kezdete előtt két héttel Marko Vujin.
Nyilván mindkét csapat a továbbjutásért fog küzdeni, és az is elképzelhető, hogy az majd csak az utolsó fordulóban, éppen az egymás elleni rangadón fog eldőlni. Addig is Magyarkanizsán fel lehet térképezni a szerbek ütőkártyáit.

Felkészülési mérkőzés:
18:00 SZERBIA-MAGYARORSZÁG
Magyarkanizsa

A magyar válogatott mérkőzései az olimpiáig:
2012. július 19., 18:30, Szeged: Magyarország-Tunézia
2012. július 22., 18:00, Dunkerque: Franciaország-Magyarország

(Forrás: kezi.hu)