Felnőtt világbajnok is a magyar junior-vb-keretben

Felnőtt világbajnok is a magyar junior-vb-keretben

2013. 08. 06.
Megosztás

A waterpolo.hu tájékoztatása szerint Horkai György utánpótlás szövetségi kapitány kijelölte keretét az augusztus 12-én kezdődő szombathelyi vízilabda junior-világbajnokságra.

A keretben természetesen helyet kapott Bedő Krisztián is, aki nemrég tért haza Barcelonából, ahol a felnőtt válogatottal szerzett világbajnoki címet.

„Egy felnőtt világbajnokságon aranyérmet szerző centernek minden válogatottban helye van. Sánta Dániel végig becsületesen dolgozott velünk, jól is teljesített, szóval ez egy tipikusan olyan helyzet, hogy melyik ujjába harapjon bele az ember. Megbeszéltem vele, hogy ő fog kimaradni, tudomásul vette. Azt is mondtam neki, hogy nem a játéktudás döntött. Örömteli, hogy ilyen sok tehetséges centere van a magyar vízilabdának" – mondta Horkai György.
Magyarország a címvédő Olaszországgal, Kanadával és Kolumbiával került egy csoportba.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Bendes Viktor, György Dávid
Mezőnyjátékosok: Szabó Bendegúz, Telegdy András, Lőrincz Bálint, Szedlmayer Tamás, Berta József, Csapó Miklós, Gyárfás Tamás, Német Toni, Manhercz Krisztián, Bedő Krisztián, Jansik Szilárd.