Féltucat érmet is elhozhatnak a magyar paraúszók Rióból

Féltucat érmet is elhozhatnak a magyar paraúszók Rióból

2016. 08. 31.
Megosztás


A Rióból hét éremmel, köztük - Hosszú Katinkának köszönhetően – három arannyal hazatérő magyar úszóválogatott teljesítményét várhatóan nem tudják felülmúlni a hamarosan színre lépő 10 tagú magyar paralimpiai úszócsapat tagjai, ám dr. Sós Csaba, a szövetségi kapitányuk úgy gondolja, hogy a közös gyűjteményükbe akár féltucat ötkarikás medál is bekerülhet.

Az „A” színt megúszása is kevés volt

„Elismerés jár mind a tíz versenyzőnek már azért is, ahogy a paralimpiai kvótákat megszerezték, azokat pedig nagyon sajnálom, akik „A” szintes idővel sem kerülhettek be az indulásra jogosultak korlátozott számú, hatszáz fős mezőnyébe – nyilatkozta dr. Sós Csaba. - Versenyzőink dolgát úgy igyekeztem megkönnyíteni, hogy viszonylag korán hirdettem csapatot, így a Rióba utazók az elmúlt hetekben az év legnagyobb kihívására összpontosíthattak.”

A szövetségi kapitány, akinek a szakmai elemzéseit és az értékelő szavait az egész ország nagy érdeklődéssel figyelte a nemrégiben lezárult olimpiai játékok úszóversenyeinek televíziós közvetítései alatt, arra számít, hogy a para-úszó csapat tapasztalt tagjai mellett az újoncok is jó eredményekkel rukkolhatnak ki.

„A női úszók közül elsőként említeném Pap Biankát, aki a májusi Európa-bajnokságon orosz riválisát (akit társaival együtt kizártak a mezőnyből – a szerk.) megelőzve lett aranyérmes, és emellett egy-egy ezüst- és bronzérem is az övé lett. Úgy gondolom, hogy Kézdi Réka és Illés Fanni is a legjobbak közé kerülhet, de ehhez gyorsan azt is hozzá kell tennem, hogy a mezőny nem csak óriási létszámú, hanem bitang erős is lesz. Ezt bizonyítják többek között a világranglisták, és az olimpia előtt megrendezett nemzetközi versenyek is.”

Két Tamás a húzóember

Papírforma szerint ezen a paralimpiai játékokon is a férfi versenyek sztárszereplője lehet a magyar csapat két „Tamása”, Sors, illetve Tóth Tamás, akik négy éve Londonban együtt öt érmet gyűjtöttek össze.

„Sors Tamás Pekingben és Londonban összesen hat döntő után állhatott fel a dobogóra, kétszer is ő bizonyult a 100 méteres pillangóúszás legjobbjának. Tóth Tamás is remekelt, aki az 50 és a 100 gyorson is ezüstérmet nyert. Mellettük nagy küzdőnek és a versenyhelyzethez kiválóan alkalmazkodó úszónak számít Vereczkei Zsolt, aki legutóbb az 50 háton lett bronzérmes.”

Az úszócsapat vezetője végül arról az érdekességről számolt be, hogy a tíz magyar paralimpikon közül öt a Vasas színeit képviseli, tehát azt a klubot, amelynek eddig Hosszú Katinka is a versenyzője volt. A további öt helyen 2-2 FTC-s, illetve pécsi, valamint egy bajai úszó osztozik.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)