Férfi Adria-liga: Olaj-vereség a sereghajtótól hazai pályán

Férfi Adria-liga: Olaj-vereség a sereghajtótól hazai pályán

2013. 11. 10.
Megosztás

A férfi kosárlabda Adria-ligában a Szolnoki Olaj hazai parketten 71–62-re kikapott az eddig mind a hat meccsét elvesztő Olimpija Ljubljanától.

Hazai pályán eddig mindhárom meccsét behúzta az Olaj, így a kilátogató nézők nagy reményekkel várhatták a forduló előtt még hat vereséggel álló szlovén ellenfelet.

Az első negyed végére négypontos előnyt szerzett a szolnoki brigád, amit viszont egy pocsék második játékrésszel csúnyán elherdált. A ljubljanaiak 22–10-re nyerték meg a második negyedet.

A fordulás után a Szolnok csak rohant az eredmény után, öt pontnál kevesebbre egyszer sem tudta csökkenteni hátrányát, a végén pedig kilenc ponttal kapott ki.
A hazaiak legjobb dobója Willie Warren volt 18-cal.

MESTERMÉRLEG
Nedeljko Asceric: – Nem így akartunk játszani, sajnos csak két-három emberünk volt, aki megfelelő szinten teljesített. A vendégek jobban lepattanóztak, és második esélyből húsz pontot dobtak. Nem ez volt a vereségünk oka, de a Ljubljana megkapta a bíróktól a megfelelő tiszteletet.
Ales Pipan: – Nagyon fontos és nagyon nehéz győzelmet arattunk, amit elsősorban jó védekezésünknek és lepattanózásunknak köszönhetünk.

FÉRFI KOSÁRLABDA ADRIA-LIGA

7. FORDULÓ
SZOLNOKI OLAJ KK–UNION OLIMPIJA LJUBLJANA (szlovén) 62–71 (18–14, 10–22, 20–20, 14–15), Szolnok, 1830 néző. V: Vojinovics, Glisics (szerbek), Dragojevics (macedón)
SZOLNOK: WARREN 18/3, Vojvoda 12/3, Oliver 2, LÓRÁNT 13/6, Báder 6. Cs: Keller Á. 1, Ivosev 3, Horváth Á. 2, Simon 4, Rakics 1, Markovics, Tóth Z
LJUBLJANA: Jackson 4, JOKSZIMOVICS 8/6, GAILIUS 16, Drobnjak 2, OMIC 10. Cs: STEPHESON 8, Salin 5, Bubnic 2, Vladovic 11/3, Augustus 5.
Kipontozódott: Augustus (40. p.)

A JÁTÉKNAP TOVÁBBI EREDMÉNYEI:
Zadar–Igokea 79–80
Cibona–Mega Vizura 98–96

AZ ÁLLÁS 1. Partizan NIS 11/ 6 mérkőzés, 2. Cedevita 11/6, 3. Cibona 11/7, 4. Igokea 11/7, 5. Crvena zvezda Telekom 10/6, 6. Buducsnoszt VOLI 10/6, 7. Mega Vizura 10/7, 8. Szolnoki Olaj 10/7, 9. Radnicski 9/6, 10. Krka 9/6, 11. Zadar 9/7, 12. MZT Skopje Aerodrom 8/6, 13. Siroki Primorka 8/6, 14. Union Olimpija 8/6

(Forrás: NSO)