Férfi BL: a Barceloneta kiütéssel nyert Egerben

Férfi BL: a Barceloneta kiütéssel nyert Egerben

2013. 12. 05.
Megosztás

A férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában másodszor veszített odahaza az Eger, amely a Pro Reccótól elszenvedett kudarc után kiütésessel kapott ki a Barcelonetától. A katalán csapat 3–3 után sorozatban hat gólt szerzett, és végül 11–5-ös győzelmet könyvelhetett el a hevesiek otthonában.

A tanácstalanság az időkéréseknél is kiült az egri arcokra (Fotó: Tumbász Hédi)
Lassan lendültek bele és jutottak el az első gólig a csapatok, az első találatot a Barceloneta mellé jegyezték fel, ám Salamon Ferenc és Bátori Bence góljával gyorsan fordított az Eger. Felpörögtek az események, és szinte minden támadásból gól született: Nemanja Ubovics találata után Albert Espanol már a második gólját szerezte, és ugyan Bátori ismét megrezgette a hálót, Marc Minguell újra a vendégeket juttatta előnybe. 3–4

A második negyedben visszaesett a góltermelés, ez azonban nem jelentett jót Gerendás György csapata számára, hiszen sorra rontották el a helyzeteiket a hazaiak: kapufa, mellélövés, kontra, ráadásul még a fór is kimaradt, miközben Marko Petkovics góljával növelték előnyüket a vendégek, akik így szünetben 5–3-ra vezettek.

Míg az első félidő csak hideg zuhanyt jelentett a hazaiak számára, a folytatás valóságos lefagyást hozott: a harmadik negyedet támadásban teljes tanácstalanság, míg védekezésben figyelmetlenségek tömkelege jellemezte. Hihetetlen, de a negyed végén 9–3-ra vezetett a Barceloneta, miután a spanyolok sorra dobták a szép gólokat, az Eger pedig egyszerűen képtelen volt magára találni.

A hajó már a negyedik negyed elejére elúszott, a hazai csapat Kevin Graham révén végre újra betalált – sorozatban kapott hat gól után! –, ám a katalánok kozmetikázni sem nagyon hagyták az egrieket, miután támadásaikat türelmesen végigjátszva is gólra törően játszottak. A teljesen dekoncentrált Eger súlyos vereséget szenvedett – és másodszor kapott ki hazai medencében: Eger–Barceloneta 5–11.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

2. FORDULÓ

ZF-EGER–CNA BARCELONETA (spanyol) 5–11 (3–4, 0–1, 0–4, 2–2), Eger, 1000 néző. Vezette: Copic (horvát), Birakisz (görög)
EGER: Bisztritsányi – Bátori 2, Biros, Gór-Nagy, Hárai, Graham 1, Bundschuh. Csere: Meixner (kapus), Bedő, Kovács Gábor 1, Salamon 1, Sántavy, Varga II Zs
BARCELONETA: D. López – Petkovics 1, ESPANOL 4, Minguell 1, Szirányi, De Lera 1, Roca. Csere: Munarriz, Fernández 1, ECHENIQUE 2, Monpeat, Ubovics 1
Gól – emberelőnyből: 13/1, ill. 9/4 Kipontozódott: Munarriz (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Gerendás György, az Eger edzője: – Úgy éreztem magamat, mint ha egy profi csapat megkért volna egy amatőrt, hogy menjenek le velük edzőmeccset játszani, és én voltam az amatőrök edzője.
Jesús Martín, a Barceloneta edzője: – Nagyon fontos volt, hogy a Rijeka elleni siker után megszerezzük a második győzelmünket is. Nehezebb mérkőzésre számítottunk.
Az állás: 1. Barceloneta 6 pont, 2. Dubrovnik 4, 3. Pro Recco 3 (1 mérkőzés), 4. Rijeka 1, 5. Olympiakosz 0 (1 mérk., 9–11), 6. Eger (12–19)

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
A-csoport: Primorje Rijeka (horvát, Varga Dániel 3, Varga Dénes)–Jug Dubrovnik (horvát) 9–9
B-csoport: Digi-Oradea (román)–Brescia (olasz) 6–10, Radnicski Kragujevac (szerb)–Partizan Beograd (szerb) 8–6, Galatasaray (török)–Spandau 04 Berlin (német, Baksa László) 9–9. Az állás: 1. Brescia 6 (21–12), 2. Radnicski 6 (19–13), 3. Spandau 4 (17–15), 4. Galatasaray 1 (16–20), 5. Partizan 0 (12–19), 6. Oradea 0 (12–20)

(Forrás: NSO)