Férfi BL: Kikapott, de továbbjutott a Szolnoki Dózsa

Férfi BL: Kikapott, de továbbjutott a Szolnoki Dózsa

2013. 10. 14.
Megosztás

A harmadik negyed „leállása” miatt 10-9-es vereséget szenvedett a Szolnoki Dózsa-Közgép a Digi-Oradeától a nagyváradi selejtezőtorna zárónapján, így a BL-főtábláért a két szerb (Radnicski, Zvezda) valamelyikét vagy a horvát Rijekát kaphatja ellenfélnek a párosmeccsre.

Pedig remekül kezdte a mérkőzést a Szolnok, a becsülettel megharcolt első negyedet Milan Alekszics távoli bombája nyitotta, majd következett hat remekül végigvédekezett perc, majd Stefan Mitrovics előnygólja (2-0). A hajrában Popoviciu gólra váltott egy román előnyt, így 2-1-gyel zárult az első rész.

A második periódus elején a szolnokiak kihagytak két fórt – látszott, hogy a hazaiak kapuja előtt a szerb válogatott Gojko Pijetlovics nyúlkál a labdák után –, a váradiak pedig Csupics duplájával fordítottak. A negyed második felére azonban sikerült újfent erőre kapnia a Szolnoknak, Kis Gábor szédületes centerezése után Zsivko Gocsics végre normálisan fejezett be egy emberelőnyt, így 4-3-ra vezetett a magyar csapat a félidőben.

A harmadik részt román előnygól vezette be, Popoviciu lőtte ki a hosszú alsót hátulról, egy végletekig kijátszott előny végén, hogy aztán egy véleményes szituációból – mintha elmaradt volna a centerről a kiállítás – forduljon a Szolnok, és Mitrovics csúnyán meglepte a rövid saroknál Pijetlovicsot (5-4). Mondjuk úgy, semmilyen jel nem utalt arra, hogy nagy baj érheti a Szolnokot, bár az látszott, keményen kell küzdeni azért, hogy az előnyt őrizhessük.

Aztán... Amikor Georgescu előnyből ismét a hosszút találta el a blokkok mellett, még nem gondoltuk, hogy gond lesz. Ám amikor két ellőtt labda után két hat az ötös lefordulást fejeztek be a váradiak, már látszott, összekuszálódóban vannak a mieink – és volt még lejjebb is. A támadásokból kiveszett minden értelem, míg a románok gond nélkül bevertek két emberelőnyt (Popovitsiu és Georgescu – utóbbi még tavaly Szolnokon játszott...), és mivel Vámos Márton a kapufát zúgatta meg a negyedzáró előnyből, az utolsó rész előtt 9-5-re vezettek a váradiak, avagy ez a nyolc perc 6-1-gyel ment el...

A zárórészben a váradiak ráléptek a fékre, a játékvezetők könnyebb szívvel adogatták a fórokat, más kérdés, hogy az első kettőt Pásztor Mátyás randán elszúrta, Mitrovics a harmadikból volt valahára eredményes, ám kisvártatva egy váradi ellenakciónál ugyanő lelazult Georgescuról, aki a keresztpasszból így mosolyogva mattolhatott: 3:33 perc maradt, és 10-6 volt a váradiaknak, azaz úgy festett, elszállt az esély.

Mígnem, ahogy lenni szokott, minden mindegy alapon szinte minden bejött. Vámos végre bevágott egy emberelőnyt – 2:51: 7-10. Simán kibekkelt támadás, Alekszics briliáns átlövése – 2:02: 8-10. A románok sehol, Vámos (aki a harmadik részben két homályt is lőtt) újabb parádés távolija – 1:20: 9-10.

A váradiak már nem tudtak egy épkézláb akciót összehozni, egy lefordulás-féleség végén Alekszics lövését mintha a kapus tolta volna ki, a bírók azonban nem adták meg a szögletet 41 másodperccel a befejezés előtt. Ugyanakkor Pijetlovics addig könyökölt a labdát, hogy az új szabályok szellemében a játékvezetők elunták, és „passzívot” fújtak, azaz 20 másodperccel a vége előtt visszakerült a labda a Szolnokhoz.

Időkérés után az első faultig vitték a támadást, amit Vámos ellen követtek el, ő lőtte rá szabaddobásból, némi nyomás alatt, ám nem tudta igazán jól helyezni a labdát, Pijetlovics leborította, így a váradiak nyertek. Mindez azt jelenti, hogy a Szolnok a csoportelsők közül kap ellenfelet a főtábláról döntő párharcokban, és mi tagadás, egyik sem tűnik egyszerű feladatnak: vagy a címvédő Zvezda, vagy a Reccót megverő Radnicski, vagy a két Vargával felálló Rijeka lesz az ellenfelük...

Kovács István, a Szolnok edzője:

- Ilyen szintű csapatnál elég ritka egy ilyen összeomlás, mint ami veletek történt a harmadik negyedben...

"Nem hogy ritka – nem lenne szabad egyáltalán megtörténnie. És nem tudom rá a magyarázatot. Arra pláne nem, hogy csinálunk egy 0-4-et, majd arra egy 4-1-et. Illetve, az okát tudom, miért alakult így a harmadik negyedben: elképesztő fegyelmezetlenségek sorát követtük el."

- Pedig sokáig úgy tűnt, kiegyenlített meccs zajlik, ami azért nyerhető.

"Amíg pozíciójáték ment, semmi gond nem volt. Aztán amikor valaki úgy döntött, hogy most akkor meg akarja nyerni a meccset, jött a baj. Elpasszoltuk az időkéréses fórokat, belelőttünk a beindulásokba... És (Decker) Attila, bár nem védett rosszul, ezúttal nem tudta úgy segíteni a csapatot, míg a másik oldalon odaért néhány fontos labdára a szerb kapus. Így ezzel nehéz mit kezdeni..."

- Ennyi klasszisnál miként fordulhatnak elő ilyen hibák?

"Most erre mit mondhatnék? Időkérés alatt megbeszéltük, hogy a beúszásokba nem lövünk bele, megpróbáljuk megjátszani a centert, vagy az utolsó öt-hat másodpercben átlőni, miközben szélről már vissza tudunk zárni. Ehhez képest mi történt? Vámos megint belelőtt egy beindulásba... Más is megtette, nem akarom kipécézni, az egész azon múlt, hogy hiába volt csomó idő a meccsből, az adott támadásból, folyamatosan sietettük a befejezést. A Várad meg ezt baromi jól kihasználta."

- Az út pedig erősen rögössé vált a BL-főtábláig...

"Várjuk a sorsolást – egy biztos: a Váradnál csak erősebb csapat jöhet... Lesz két meccsünk, kiderül, mire vagyunk képesek. Nem rossz csapat a miénk, de egy-két kulcsembernek sokkal többet kell magára vállalnia."

Bajnokok Ligája, 3. forduló:
D-csoport,
Digi-Oradea (román)–Szolnoki Dózsa-Közgép 10-9 (1-2, 2-2, 6-1, 1-4)
Gólszerzők: Georgescu 3, Popoviciu 2, Csupics 2, Catalin, Negrean, Cretu, illetve Mitrovics 2, Alekszics 2, Vámos 2, Kis G., Gocsics
Marseille (francia)–Duisburg (német) 12-7.
A csoport végeredménye: 1. Oradea 9, 2. Szolnok 6, 3. Marseille 3, 4. Duisburg 0.

C csoport (Recco):
Pro Recco (olasz)–VK Budva (montenegrói) 17-4
Radnicski Kragujevác (szerb)–Mladost Zagreb (horvát) 12-6
A végeredmény: 1. Radnicski 9, 2. Recco 6, 3. Mladost 3, 4. Budva 0

D csoport (Nagyvárad):
Marseille (francia)–Duisburg (német) 12-7
Digi-Oradea (román)–Szolnoki Dózsa-Közgép 10-9
A végeredmény: 1. Oradea 9, 2. Szolnok 6, 3. Marseille 3, 4. Duisburg 0

E csoport (Rijeka):
Primorje Rijeka (horvát)–Hannover (német) 17-2
Vuliagmeni (görög)–Acquachiara (olasz) 13-9
A végeredmény: 1. Rijeka 9, 2. Vuliagmeni 6, 3. Acquachiara 3, 4. Hannover 0

F csoport (Belgrád):
Szpartak Volgográd (orosz)–Schuurman (holland) 24-6
Crvena Zvezda (szerb)–Szintyez Kazany (orosz) 9-8
A végeredmény: 1. Zvezda 9, 2. Kazany 6, 3. Volgográd 3, 4. Schuurman 0

A 3. selejtezőkör keddi sorsoláson a négy csoportelsőt a négy csoportmásodikkal sorsolják össze úgy, hogy a most azonos csoportban szereplők nem játszhatnak egymás ellen. A négy továbbjutó játszik a BL-főtábláján.

(Forás: waterpolo.hu)