A Szeged és az Érd is indulna a BL-ben

Férfi BL: nem lesz sorsolás, pályáznia kell a Szegednek

2013. 06. 28.
Megosztás

Nem lesz sorsolás: az a csapat, amelyik szeretné megrendezni a férfi kézilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének szabadkártyás tornáját, annak pályáznia kell.

Július 1-én postázza majd az EHF a nyomtatványokat, amelyekben szerepel a feltételrendszer. Az európai szövetség ezután dönt a végső győztesről, hogy a Pick Szeged, a Montpellier, a Plock vagy éppen Metalurg Szkopje lesz-e a rendező.

A csapat honlapjának tájékoztatása szerint a Pick Szeged vezetése és a játékosok is izgalommal várták a csütörtöki napot, amikor a selejtezők sorsolása zajlott Bécsben. Az információk alapján ekkor kellett volna sorsolni a magyar együttes csoportjában is. Ez nem történt meg. Végül kiderült, hogy nem is lesz ilyesmi, hanem minden csapat, amelyik rendezni szeretne, egy formanyomtatványon jelentkezhet a szabadkártyás torna rendezésére – pedig még csütörtökön is azt információt közölték a Pick Szegeddel, hogy péntek este lesz kialakítva a sorrend.

Az EHF július 1-jén postázza a papírokat, majd az érintett együtteseknek (Pick Szeged, Montpellier, Plock, Szkopje) jelentkezniük kell, ha szeretnének házigazdák lenni, s elfogadják azokat a feltételeket, amelyeket az európai szövetség előír. Mint ismert, a torna győztese jut fel a főtáblára, az elődöntőben a Szeged a macedón Metalurggal csap össze.

(Forrás: NSO)