Férfi kézi: négygólos vereséget Németország ellen

Férfi kézi: négygólos vereséget Németország ellen

2014. 04. 05.
Megosztás

A magyar férfi kézilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen pocsék hajrával 28–24-re kikapott Németországtól. Folytatás szombaton 20.15-től Lingenben.

Parádésan kezdett a hármas céllal (idegenbeli összecsapás, nagy nyomás alatt, felfokozott érdeklődés mellett; az újoncok beépítése; a régiek összecsiszolódása) Németországban érkező Mocsai-csapat, hiszen az első percekben Mikler nagyszerű védéseinek, és a gyors befejezéseknek köszönhetően villámgyorsan háromgólos előnyre tett szert (0–3).

A támadójáték ezt követően azonban alaposan visszaesett, és bár Mikler továbbra is jól teljesített, az első negyedóra végéhez közeledve kiegyenlítettek, majd fordítottak a németek (5–4). Az újabb lendületet nyerő magyar együttes Lékai révén ismét ellépni látszott ellenfelétől (6–8), de a házigazda erre szintén gyors duplával felelt (8–8).

Varasdán találata után már megint három volt a felek között, a szünetig azonban újabb magyar találat már nem esett, Kraus viszont belelendült, és az utolsó másodpercben kiegyenlítettek a németek (12–12).

A fordulást követően lassan indultak be a csapatok, majd fej fej mellett haladtak sokáig. 17–18 után azonban a németek produkáltak egy gyors 3–0-s sorozatot. Gulyás révén 21–21-nél felzárkóztunk a házigazdára, Klein találata után pedig egy 3–0-s öt perccel 24–22-es előnnyel vártuk a véghajrát.

A rengeteg pontatlanságot hozó időszakban a németek előbb Klein révén szépítettek, majd Wiencek és Haas lövéseivel már fordítottak, míg a mieinken Mocsai időkérése sem segített. Weinhold erőszakos betörése gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést, Sellin két indulása pedig már német jutalomjátékot hozott. A magyar csapat az utolsó öt percet így 0–6-tal zárta, ennek eredményeképpen pedig a németek végül 28–24-re megnyerték az összecsapást.

Juhász István edző:
- Úgy érzem, 55 percig jó iramú, fogyasztható meccset játszott a két válogatott, kár az utolsó percekért, de úgy érezzük, nem csak rajtunk múlt a vége. A találkozó nagy részében működtek a labdaszerzéseink és a gyors ellentámadások. A mai napon sok lehetőséget kapott Varsandán Milán, Ancsin Gábor, Lékai Máté és Putics Barna is, a szombati találkozón nyilván azok játszanak majd többet, akik ma kevesebbet léptek pályára, hiszen így építettük fel a két mérkőzést, amelyeken elsősorban a taktikai elemek gyakorlása a cél.

FÉRFI KÉZILABDA

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 28–24 (12–12), Oldenburg, 5000 néző. V: Gjeding, Hansen (dánok)
NÉMETORSZÁG: HEINEVETTER – Groetzki 1, Weinhold 3, Wiencek 2, Pekeler, Kneer 1, Allendorf 2 (1). Csere: Kneule 2, KRAUS 4, Danner 1, HAAS 4, Glandorf, SELLIN 5, Klein 3
MAGYARORSZÁG: MIKLER – Harsányi, Nagy L. 1, LÉKAI 6, Zubai Sz. 3, ILYÉS 3, Varsandán 2. Csere: Schuch, Vadkerti 1, Putics 1, Ancsin 2, SZÖLLŐSI SZ. 4, Császár, Gulyás P. 1
Kiállítások: 4, ill. 2 perc Hétméteresek: 3/1, ill. 0

április 5. (szombat)
20.15, Lingen: Németország‒Magyarország


Vb-selejtezős ellenfelünk kikapott a dánoktól

Júniusi vb-selejtezős ellenfelünk, Szlovénia 31–25-re kikapott a házigazda Dániától a férfi kézilabda Golden League-sorozat harmadik állomásának nyitó fordulójában. A franciák a kilencgólos Nikola Karabatic vezérletével győzték le Norvégiát.

A szlovén keretből hiányzik Uros Zorman, Luka Zvizej, Vid Kavticnik, Dragan Gajic, Matevz Skok és Gorazd Skof, vb-selejtezős ellenfelünk simán kikapott a dánoktól a péntek esti meccsen.

FÉRFI KÉZILABDA, GOLDEN LEAGUE-SOROZAT, 3. ÁLLOMÁS

1. FORDULÓ (HORSENS)

Dánia–Szlovénia 31–25 (15–12)
Ld: Lindberg, Hansen 6-6, ill. Marguc 6, Natek, Mackovsek 4-4

Franciaország–Norvégia 27–25 (15–11)
Ld: Karabatic 9, ill. Hippe 4

2. FORDULÓ (AALBORG)

18.45: Szlovénia–Franciaország
21.00: Dánia–Norvégia

3. FORDULÓ (AARHUS)
18.00: Norvégia–Szlovénia
20.15: Dánia–Franciaország


Fölényes magyar siker a junior Eb-selejtezőn

A magyar U20-as férfi kézilabda-válogatott péntek este 34–21-re legyőzte Litvániát a junior Európa-bajnoki selejtező 3. csoportjában a svájci Prattelnben.
A magyar csapat szombaton a négyes tornának otthont adó Svájc válogatottjával, vasárnap pedig Horvátországgal mérkőzik meg.
A 2014 nyarán Ausztriában sorra kerülő kontinensviadalon a kvartett első két helyezettje vehet részt.

FÉRFI JUNIOR (U20) EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ

3. CSOPORT, 1. FORDULÓ
Litvánia–Magyarország 21–34 (7–19)
A magyar csapat legjobb dobói: Gyene 7, Nagy Sz. 5., Bánhidi, Faluvégi 4-4
Horvátország–Svájc 22–22 (16–13)

(Forrás: MTI, NSO, keziszovetseg.hu)