Férfi kosár Eb: a szerbek legyőzték a franciákat, négyen várják ellenfelüket a negyeddöntőben

Férfi kosár Eb: a szerbek legyőzték a franciákat, négyen várják ellenfelüket a negyeddöntőben

2013. 09. 16.
Megosztás

A Szlovéniában zajló férfi kosárlabda Európa-bajnokságon az E-csoportból Litvánia, Szerbia, Franciaország és Ukrajna jutott be a negyeddöntőbe.

A litvánoknak a csoport második helyét jelentette az ukránok elleni siker, hiszen a szerbek győztek a franciák ellen, így déli szomszédaink az első helyen jutottak be a nyolc közé.
Belgium kiegyenlített csatában nyert Lettország ellen négy ponttal, az első félidő és a negyedik negyed is döntetlennel zárult, így döntőnek bizonyult a harmadik negyed négypontos különbsége. A győztes együttesben Sacha Massot 14 ponttal a mezőny legeredményesebb játékosaként zárt.

Litvánia kilenc ponttal bizonyult jobbnak Ukrajnánál, előbbiek az első és a negyedik negyedben voltak fölényben, de utóbbiak akkor is tisztességgel helytálltak. A 4400 néző előtt lejátszott mérkőzésen a vesztes csapatban találhatjuk a mezőny legponterősebb játékosát, Szerhij Gladir 18 ponttal végzett.
Ilyen felvezetés után a nap harmadik összecsapása, a csoport utolsó mérkőzése is méltó volt az előbbi kettőhöz, hiszen az ott győztes szerbek sem tudtak döntő csapást mérni a franciákra, bár erre az előzetes esélyeket illetően aligha számolt bárki, lévén mindkét gárda azonos pontszámmal várta a csoport zárását. A győztes szerbek végül szoros negyedekben növelték az előnyöket, a záró felvonáshoz érve már kilenccel mentek. Nem éppen megnyugtató előny, de nem is kevés, ott van a lélektani határon. A záró felvonás nem tartogatott fordulatot, győztek az előnyüket tovább növelő szerbek.
Hétfőn az F csoport küzdelmei is befejeződnek, s a negyeddöntőben 1-4, 2-3 keresztbe játszással folyatódik az Európa-bajnokság.

FÉRFI KOSÁRLABDA EB, SZLOVÉNIA

KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ, E-CSOPORT
Lettország–Belgium 56–60 (15–14, 17–18, 10–14, 14–14)
Ukrajna–Litvánia 63–71 (13–18, 17–14, 16–16, 17–22)
Szerbia–Franciaország 77–65 (19–17, 19–14, 22–20, 17–14)
A csoport végeredménye: 1.Szerbia 9, 2. Litvánia 9, 3. Franciaország 8, 4. Ukrajna 7, 5. Lettország 6, 6. Belgium 6

(Forrás: NSO)