Férfi Eb: elsöprő hajrá, litván siker Olaszország ellen

Férfi NB I: a címvédő Alba sikerével indult a szezon

2013. 10. 05.
Megosztás

A címvédő Alba Fehérvár hazai pályán 75–68-ra legyőzte a Sopront a férfi kosárlabda NB I 2013–2014-es alapszakaszának péntek esti nyitó mérkőzésén.

A fehérváriak kezdték jobban a meccset, azonban a Sopron állta a sarat, és az első negyed végén Jonathan Thompson vezérletével 8–0-s szakaszt repesztve átvette a vezetést.

A második negyed elején a fehérváriakon volt a sor, hogy néhány percre lenullázzák ellenfelüket, és a 22–22 után hintett tíz ponttal – mint utóbb kiderült: végleg – magukhoz ragadták a kezdeményezést.

A harmadik negyed végjátékában, Maurice Kemp büntetője után a hazai előny közelítette a húsz pontot (59–41). Az utolsó játékrészben a vendégek kapaszkodtak, és a végjátékban sikerült tíz pontot belülre zárkózniuk (75–68).

A mellrák elleni kampányhoz csatlakozva az Alba játékosai rózsaszín mezben játszották le a mérkőzést. A rózsaszín felsőket később elárverezik, a befolyt összeg egyik felét a mellrák elleni küzdelmet segítő alapítvány kapja meg, a másikkal pedig a győri női kosarasok buszbalesetben elhunyt vezetőinek családját kívánja segíteni a fehérvári klub.

A játéknap másik mérkőzésén az újonc Kecskemét hazai pályán szinte végig vezetve, magabiztosan (84–58) legyőzte a legutóbbi szezonban az elődöntőig jutó Kaposvárt.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
1. FORDULÓ

ALBA FEHÉRVÁR–SOPRON KC 75–68 (16–20, 27–13, 19–16, 13–19), Székesfehérvár, 1250 néző. Vezette: Vígh, Ádám, Surányi
FEHÉRVÁR: Szanati, Moore 12/6, Tóth P. 6, JUHOS 18/9, Somogyi 8. Csere: Tóth N. 6, HOBBS 9/3, Supola 3, Oláh 2, KEMP 11
SOPRON: THOMAS 19/6, THOMPSON 18/3, Molnár A. 2, Tóth G. 2, Barovic 6. Csere: Dénes 10/6, Ruják 8/6, Takács, Trepák 3
MESTERMÉRLEG
Carlos Frade, az Alba edzője: – Értékelem a csapat által tett erőfeszítéseket és azt, hogy remek egyéni képességű játékosokból álló együttest győztünk le. Az első negyedben puhán védekeztünk és sokat hibáztunk, de a másodikban már majdnem azt játszottuk, ami szerettünk volna. Az utolsó öt percünk roppant gyenge volt.
Sabáli Balázs, a Sopron edzője: – Az első negyedben még megoldottuk a letámadás elleni védekezést egy eladott labdával, de a másodikban már nem, akkor sorra hibáztunk, és a lepattanókat sem tudtuk leszedni. Az Alba irányította és kontrollálta a meccset, de így is kozmetikáztunk a végén az eredményen.

KTE-DUNA ASZFALT–KAPOSVÁRI KK 84–58 (16–14, 24–19, 23–15, 21–10), Kecskemét, 1000 néző. Vezette: Győrffy, Gorka, Jakab
KECSKEMÉT: WITTMANN 12/3, Mészáros M. 8, DJERASZIMOVICS 18/3, JOVANOVICS 18/6, KARAHODZICS 8. Csere: Bencze 2, Pongó Martin, Hegedűs G. 9/9, Pongó Máté 4/3, Kővágó-Laska, Jakab 3/3, Kovács B. 2
KAPOSVÁR: Fodor M. 7/6, Puljko 10/6, Jancsikin 9/3, HENDLEIN 15, Pesics 4. Csere: Dávid G. 10, Kiss K. 2, Benke, Kovács S., Papp P. 1
MESTERMÉRLEG
Sztojan Ivkovics: – Nagyon az elején vagyunk még a bajnokságnak. Ellenfelünk egyik legjobbja, az irányító Hinnant kiesett, és ez nagyban megkönnyítette a dolgunkat, de nem ezért győztünk.
Fekete Ádám: – Nem mi voltunk a meccs esélyesei, mert nem sikeredett a legjobbra a felkészülésünk. A Kecskemét aggresszíven védekezett, és ez döntőnek bizonyult.

(Forrás: NSO)