Férfi NB I: a Veszprém visszavágott a Szegednek

Férfi NB I: a Veszprém visszavágott a Szegednek

2014. 03. 02.
Megosztás

A férfi kézilabda NB I 21. fordulójának rangadóján az MKB-MVM Veszprém hazai pályán 25–22-es győzelmével visszavágott a Pick Szegednek őszi vereségéért, ezzel nagyon közel került az alapszakasz első helyének megszerzéséhez.

Akik egészségesek, azoknak kell helytállniuk. Röviden összefoglalva így állt a mérkőzéshez a Szeged edzője, Carlos Pastor, aki elégedett lehetett tartalékos csapatával. Jó védekezésére alapozva ugyanis 4–2-ről fordított a Pick, azt is elviselte, hogy Ancsin Gábor – akinek Balogh Zsolt kiválása miatt egyedül kellett helytállnia a jobbátlövő posztján – az elején gólok helyett kapufákat lőtt, hármat is.

A hazaiaknál Nagy László felépült, lőtt is három gólt, ám a társainak nem igazán ment a játék. Carlos Ortega a kapusai teljesítményével sem lehetett kibékülve, Mirko Alilovicot ugyanis a 12. percben le, majd Fazekas Nándor helyett a 28. percben visszacserélte.

Az első félidőt 13–12-es előnnyel zárta a Szeged, amely azonban a fordulás után mintha az öltözőben maradt volna. Emberelőnyben többször elszórták a labdát a vendégek, a Veszprém – amelyből Ruesga és Iváncsik Tamás hiányzott sérülés miatt – pedig három indításgóllal fordított. Mikler Roland hét perc alatt hat gólt kapott, a legtöbbet teljesen kiszolgáltatott helyzetben, nem csoda, hogy cserét kért.

A helyére beálló Tatai Péter egy ziccer hárításával mutatkozott be, ám a másik oldalon Alilovic is elkapta a fonalat. A húzódással bajlódó Alen Blazevic végül is vállalni tudta a játékot a Szegedben, csapata azonban így is fáradni látszott. Ez eladott labdákban és kiállítást érő szabálytalanságokban mutatkozott meg, 22–18-nál úgy tűnt, eldöntheti a meccset a Veszprém.

Erre várni kellett, 23–20-nál akár egálra is alakíthatta volna a „párharc" állását a Szeged (amely ősszel 23–22-re nyert otthon), hiszen emberelőnybe került. Mindegía azonban elpasszolta a labdát, a veszprémi indítást pedig Tatai a kapujából kirohanva próbálta megakadályozni, ám ütközött Ugaldéval, így ő piros lapot kapott, a Veszprém pedig hetest. Ilics nem hibázott, innen pedig már nem volt visszaút a vendégeknek.

A címvédő 25–22-re nyert, így nagyon közel került az alapszakasz megnyeréséhez.

„A második félidő elejét nagyon elrontottuk, átrohantak rajtunk – nyilatkozta Mikler Roland a mérkőzést közvetítő RTL Klubnak. – Azzal a négy-öt lerohanásból kapott góllal már nem tudtunk a végéig mit kezdeni. Azt gondolom, hogy a Veszprémet a saját pályáján huszonöt gólon tartani nagyon nagy eredmény. Az ellenfél kapusát dicséri, hogy rengeteg ziccert fogott kritikus időszakokban, ezzel megtorpantunk, és nem tudtunk közelebb jönni a Veszprémhez.”

„Meg merem kockáztatni, hogy az utóbbi évek legjobb Szegedét láttuk – dicsérte ellenfelüket Nagy László. – Számítottunk rá, hogy Pastor nagyon taktikusan, fegyelmezetten felkészíti a játékosait. A taktikai utasításait szerintem maximálisan betartották, mind védekezésben, mind támadásban nagyon megnehezítették a dolgunkat. Végtelenül boldog vagyok, hogy az alapszakaszt elvileg ismét elsőként zárjuk, a kötelező mérkőzéseket még hoznunk kell.”

A további találkozókon a Tatabánya egygólos vereséget szenvedett Gyöngyösön, a Csurgó kettővel nyert Mezőkövesden, a Balatonfüred öttel Orosházán. A Győr nem volt egy súlycsoportban a Váccal, utóbbi pályaválasztóként kilenccel győzött.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
21. FORDULÓ

MKB-MVM VESZPRÉM KC–PICK SZEGED 25–22 (12–13), Veszprém, 5019 néző. V: Kékes Cs., Kékes P.
VESZPRÉM: ALILOVIC – Gulyás P. 1, Sulic 3, NAGY L. 6, Ilics 4 (3), Terzic, Rodríguez 2. Cs: Fazekas (kapus), UGALDE 5, Iváncsik G. 1, Mocsai, Dzsamali 3, Schuch
SZEGED: Mikler – Laszica, Ancsin G. 3, Mindegia 3, Zubai Sz. 2, Prce 2, KÄLLMAN 4. Cs: Tatai (kapus), Vadkerti A. 2, Larholm 3 (2), ILYÉS 3, Blazevic, Gidai, Hegedűs
Kiállítások: 12, ill. 18 perc Hétméteresek: 3/3, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Carlos Ortega: – Mindkét csapat a fegyelmezett védekezésre alapozta játékát, emiatt aránylag kevés gólt, de annál nagyobb küzdelmet láthatott a közönség. Az első félidő hibáit már nem követtük el a másodikban, vagyis nem csak a felállt védőfallal szemben erőlködtünk, hanem Alilovic védései után lerohanásokból szereztünk gólokat. Nagyon megerősödött a Szeged, és ez jó a magyar kézilabdának.
Carlos Pastor: – Fel tudtuk mérni, hol is tartunk, mert sérült játékosaink nélkül is hatalmas küzdelemre késztettük a Veszprémet. Egy percig sem adtuk fel, de kiderült, még több kell ahhoz, hogy nyerni tudjunk a bajnokcsapat csarnokában. Az ősszel mi győztünk, most a Veszprém, vagyis egyre kiegyenlítettebbek az erőviszonyok. Én is úgy vélem, ez a magyar kézilabdának használ. Sok meccs vár ránk a következő hónapokban, ezért a rájátszásig tovább javulhatunk.

B. BRAUN GYÖNYÖS KK–GRUNDFOS TATABÁNYA KC 26–25 (13–10), Gyöngyös, 900 néző. V: Horváth P., Marton
GYÖNGYÖS: HUDÁK – Szalafai 2, Hajdu G. 3, Frey 3 (3), SÁNDOR Á. 3, ACUSI 5, VARSANDÁN M. 4. Cs: Holló B., Tamási (kapusok), Iváncsik Á. 2 (2), Bakos 3, Koller, Debreczeni 1
TATABÁNYA: PAUL – KRIVOKAPICS 7 (5), Harsányi G. 2, DÉNES J. 3, Katzirz 1, Bodó 2, TÖRŐ 5. Cs: Szente (kapus), Mazák 1, Djukic 3, Díaz, Pásztor Á. 1
Kiállítások: 4, ill. 8 perc Hétméteresek: 7/5, ill. 5/5
MESTERMÉRLEG
Gulyás István: – Első felindultságomban plusz egy nap szabadságot adok a játékosaimnak.
Debre Viktor: – A szerencsésebb csapat győzött. Úgy gondolom, a döntetlen reálisabb eredmény lett volna.
Hirdetés

MEZŐKÖVESDI KC–CSURGÓI KK 25–27 (10–17), Mezőkövesd, 700 néző. V: Hargitai, Markó
MEZŐKÖVESD: Kiss O. – BENIS 11 (6), Kurbely, Trivkovics 2, Cuzic 2, Dobó 3, SZEPESI 5. Cs: KOVÁCS J. (kapus), Radnic, Bakos 1, Grünfelder, Dukics, Bán, Molnár F., Tóth B., Pavlovic 1.
CSURGÓ: WYSZOMIRSKI – A. Aguirrezabagala 2, SZÖLLŐSI SZ. 6,Herbert, Borsos 1, Grebenár 1, GAZDAG 9 (2). Cs: Miklós G. (kapus), Puhovszkij 2, Balogh T. 1, Oláh G., Lele Á., Országh 1, Savic 3, Nagy M. 1, Döme Kiállítások: 12, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 4/2
MESTERMÉRLEG
Skaliczki László: – Tisztességes eredményt értünk el, örülök, hogy a második félidőben volt tartásunk. Ebből kell erőt merítenünk a rájátszásra.
Imre Vilmos: – Végig vezetve, magabiztos játékkal, időnként tudásunk hatvan százalékát nyújtva nyertünk. Az utolsó tizenöt percért én vállalom a felelősséget.

OROSHÁZI FKSE-LINAMAR–BALATONFÜREDI KSE 18–23 (6–11), Orosháza, 600 néző. V: Medve, Nagy I. L.
OROSHÁZA: Herjeczki – Németh L. 3 (3), STRANIGG 4, Raffai 2, Mazics 2, Morva Z. 3, Balda 1. Cs: Ivanisevics (kapus), Berta, Cifra 2, Milovics, Varsandán Á., Benmiloud 1, Bali, Marics.
BALATONFÜRED: Székely – Pásztor I., Zdolik 2, KOVÁCS GY. 4, Szöllősi Balázs 2 (2), Kis Á., Nagy D. 3. Cs: Komendánt (kapus), Gerdán, Németh B., Juhász K. 2, Bóka 2 (1), Bánhidi, Tombor, Faluvégi 1, GRIGORJEV 7
Kiállítások: 6, ill. 10 perc Hétméteresek: 5/3, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Vladan Jordovics: – Sajnos megbeszélt támadásainkat nem tudtuk megfelelően végrehajtani, az átlövéseink nem jöttek be.
Sótonyi László: – A játékosok tudat alatt már a következő mérkőzésre koncentráltak, ennek ellenére szoros mérkőzésre számítottunk. Megértem az Orosházát, hogy az utolsó alapszakaszbeli találkozójára koncentrál.

VÁCI KSE–ETO-SZESE GYŐR 35–26 (16–14), Vác, 300 néző. V: Andorka, Hucker
VÁC: VITÁRIS – GÁBORI 7 (2), LENDVAY 7, Bajorhegyi, Kocsi 3, PÁL 5, CSÁSZÁR F. 5. Cs: Laurencz Sz., Simányi, NIKOLICZA 5, Tyiskov, Kökény 2, György 1, Székely K
GYŐR: Lorger – GEBHARDT 7, NÉMETH G. 7, Mota 2, Pesics, Halász 2, Hernández 2. Cs: Somogyi Á. (kapus), Szabó A., Simon B. 4, Gál K., Rivnyák, Terenyi 1, Gubó, Tóth E. 1
Kiállítások: 6, ill. 6 perc Hétméteresek: 2/2, ill. 0
MESTERMÉRLEG
Rosta István: – A második félidő eleje döntötte el a nagyon feszült csatát. Elsősorban a kevesebb hibánk miatt szereztük meg mi ezt a fontos két pontot.
Rosta Miklós: – Egyet tudok érteni Hutvágner István kollégámmal és csatlakozom hozzá: egyetlen NB I-es tudású játékossal nagyon nehéz nagyot alkotni.

A tabella:
1. Pick Szeged 22 21 - 1 700-490 42 pont, 2. MKB-MVM Veszprém 21 20 - 1 735-468 40, 3. Csurgó 23 16 3 4 665-578 35, 4. Balatonfüred 23 13 3 7 623-575 29, 5. B.Braun Gyöngyös 23 12 5 6 622-625 29, 6. Grundfos-Tatabánya 22 12 4 6 563-529 28, 7. Orosháza-Linamar 23 6 5 12 548-620 17, 8. Cegléd 23 8 - 15 565-659 16, 9. Vác 23 7 1 15 544-589 15, 10. Provident-Juniorválogatott 22 6 2 14 552-642 14, 11. SZESE Győr 22 5 1 16 521-604 11, 12. Mezőkövesd 23 5 1 17 546-698 11, 13. PLER Budapest 22 2 1 19 538-645 5

(Forrás: NSO)