Férfi NB I: extra izgalmak két mérkőzésen is

Férfi NB I: extra izgalmak két mérkőzésen is

2013. 12. 08.
Megosztás

A Körmend és a Zalaegerszeg hazai pályán, a címvédő Alba Fehérvár és a jelenlegi éllovas Atomerőmű idegenben győzött a férfi kosárlabda NB I 11. fordulójának szombati játéknapján. Két meccsen extra izgalmakban volt részük a szurkolóknak: az Alba és a ZTE egyaránt hosszabbításban múlta felül a Pécset, illetve a Kecskemétet.

A sereghajtó Nyíregyháza a harmadik negyed közepéig jól tartotta magát Körmenden, 53–50-re még vezetett, akkor azonban a körmendiek futottak egy 15–2-t, és ez döntő jelentőségűnek bizonyult. Addig Marko Rakocsevics (34 pont) vitte a hátán a hazaiakat, a fordítás során felnőtt mellé az amerikai E. J. Kusnyer (17) is, és ez mintha felkészületlenül érte volna a nyírségieket. Mindkét légiós idénycsúccsal zárt.

A harmadik negyedben fordult nagyot a pécsi mérkőzés is. Addig jobbára a hazaiak vezettek, 55–47-nél azonban leblokkoltak, a fehérváriak légiósaik vezérletével zsinórban 16 pontot hintettek, és úgy tűnt, behúzzák a győzelmet – csakhogy Kovács Péter triplája beakadt az utolsó pillanatokban, így 77–77 után jöhetett a hosszabbítás. A ráadásban a fehérváriak részéről Ramone Moore, Braydon Hobbs és Supola Zoltán gyors egymásutánban bevert egy-egy triplát, és ezzel a lendülettel a vendégek már tényleg megnyerték a meccset.

Az Atomerőmű az első negyedben tíz pont alatt tartotta a Jászberényt, a második játékrészben tíz pont fölé tornázta az előnyét. A hazaiak a harmadik negyedben minden erejüket mozgósították, Soós Gábor triplájával egészen közelre settenkedtek (46–50). Ekkor új erőre kapott az Atom, játékosai 58–51-es vezetésüknél egyhuzamban tucatnyi pontot gyártottak, és simán győztek.

Zalaegerszegen sokáig fej fej mellett haladt a hazai csapat és a Kecskemét, a negyedik szakaszban azonban elhúztak a vendégek, Kemal Karahodzsics zsákolása után tizenegy ponttal (42–53) vezettek. Gáspár Dávid triplája életet lehelt a hazaiak játékába, a ZTE kiharcolta a hosszabbítást, abban pedig Gerald Boston tíz pontjára alapozva ki is csikarta a tabella alapján meglepetésnek számító győzelmet.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I

11. FORDULÓ, SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK

INKOGNITO FASHION KÖRMEND BC–MARSO–Nyíregyháza KK 88–80 (21–23, 20–20, 27–18, 20–19), Körmend, 1400 néző. V: Cziffra, Frányó, Gorka
Körmend: Moore 11, El-Amin 14/6, Ferencz, Török 7/3, RAKOCSEVICS 34. Csere: Grebenár, Kutasi 2, Fodor, Sömenek 3/3, KUSNYER 17/15.
Nyíregyháza: DOYNE 18/3, Polyák 2, EDWARDS 18, HALL 24/3, Poscic 16. Csere: Varga, Jakab 2, Cseh.
MESTERMÉRLEG
Hencsey Tamás: – Örülök a sikernek, de azt láttam, hogy az elején úgy mentünk fel, ez a meccs már zsebben van. Ezáltal az első félidőnk ritmustalan volt. Nagyon sok lepattanót, köztük számos támadót szedtek ellenünk, ez óriási probléma volt. Aztán a harmadik negyed döntött, amikor jöttek Kusnyer extra külső dobásai. Ez is kellett, de ma Rakocsevics volt az, aki kiemelkedőt nyújtott.
Horváth Imre: – Örülök, hogy az előző időszak mély alvásából felébredtünk. Nyilván nem volt még tökéletes a játékunk, de a jövő szempontjából biztatónak látom. Van még csiszolnivalónk, hiszen a harmadik negyed végén Kusnyer távoli dobásai és a mi rövidzárlatunk megpecsételte a sorsunkat.

PÉCSI VSK-PANNONPOWER–ALBA FEHÉRVÁR 85–95 (26–20, 17–21, 12–20, 22–16, 8–18) – hosszabbítás után, Pécs, 1000 néző. V: Ádám J., Török R., Szabó G.
Pécs: NELSON 17/3, Kovács P. 10/6, Csabay 10/9, BUDIMIR 17/9, Mortellaro 12. Csere: HALÁSZ 10, Bíró O., Nagy K. 9/3.
Alba: Hobbs 10/6, RA. MOORE 28/12, Tóth P. 2, TÓTH N. 21/3, SOMOGYI 13. Csere: Juhos 8, Szanati, Supola 8/3, Oláh 5.
Kipontozódott: Tóth N. (45. p.) MESTERMÉRLEG
Csirke Ferenc: – Játszottunk egy jó mérkőzést a Fehérvárral. Játékosaim maximális teljesítményt nyújtottak. Szerintem nem sok magyar csapat tudna így védekezni az Alba ellen, huszonhárom labdát szereztünk. Sajnos kikaptunk, de ha így dolgozunk tovább, biztos meglesz az eredménye.
Carlos Frade: – Nagy teljesítmény volt részünkről, de nem vagyok teljesen boldog, mert sok problémával küzdünk. Supola Zoltán sérülten vállalta a szereplést, ennek ellenére nagyon sokat hozzátett, és ez fontos volt nekünk. Fejet hajtok játékosaim előtt.

ZALAKERÁMIA-ZTE KK–KTE-DUNA ASZFALT 71–65 (13–13, 17–18, 12–12, 15–14, 14–8) – hosszabbítás után, Zalaegerszeg, 1100 néző. V: Földházi, Hegedűs, Jakab
ZTE: BOSTON 14, GÁSPÁR 13/9, Kámán 2, SAFFORD 23/3, LEKLI 10. Csere: Kovács Á. 7/3, Kertész, Koma 2, Puszta.
Kecskemét: Wittmann 7/3, Mészáros M. 5/3, DJERASZIMOVICS 21/9, JOVANOVICS 12/3, Karahodzsics 12. Csere: Hegedűs G., Pongó Martin 2, Pongó Máté 2, Bencze Z. 4, Sztefanovics.
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter: – Két védőfelfogásban játszó csapat küzdött egymással, ez az eredményből látszik. Volt hullámvölgyünk, de tartásunk is, egy-két szituációban szerencsénk is. Öt vereség után győztünk, nagyszerű csapat ellen.
Sztojan Ivkovics: – Nagyon sok labdát adtunk el, ezen múlott a vereség. Túl jól állunk a tabellán ahhoz, hogy idegeskedjünk, senki sem várt ennyi győzelmet tőlünk. Jók az ilyen meccsek a fiataloknak a tanulásra.

FORTRESS JÁSZBERÉNY–ATOMERŐMŰ SE 70–87 (9–16, 20–25, 22–21, 19–25), Jászberény, 900 néző. V: Benczur T., Farkas G., Fodor A.
Jászberény: Savic 7/3, Raivio 12/3, SOÓS 14/3, Dramicsanin 18, Lázár 1. Csere: Horti 5, Szögi 5/3, Mladenovics 8/6.
Atomerőmű: KOVÁCS Á. 10/6, Medve 8/6, EILINGSFELD 13, KÖRTÉLYESI 14/6, TÓTH Á. 12. Csere: Jones 9, Vaughn 6/3, McGruder 8, Baki 7/3.
MESTERMÉRLEG
Földi Sándor: – Az első félidőben még rendben volt a védekezésünk, ám támadásban ziccereket hibáztunk. A harmadik negyedben négy pontra felzárkóztunk, ám a folytatásban ismét azt játszottuk, amit az elején, a Paks pedig könnyű kosarakat dobott, így nem sikerült meglepetést szereznünk.
Dzunics Braniszlav: – Jó védekezéssel kezdtünk, a harmadik negyedben megtorpantunk, aztán visszataláltunk a helyes ritmusra, és a vártnál könnyebben nyertünk.

AZ ÁLLÁS : 1. Atomerőmű SE 11/1 23, 2. Alba Fehérvár 8/3 21, 3. KTE-Duna Aszfalt 8/3 21, 4. Kaposvári KK 7/4 18, 5. Sopron KC 7/4 18, 6. BC Körmend 5/7 17, 7. Fortress-Jászberény 5/6 16, 9. Zalakerámia-ZTE KK 5/6 16, 9. Naturtex-SZTE-Szedeák 4/7 15, 10. Pécsi VSK-Pannonpower 3/8 14, 11. Falco KC Szombathely 3/8 14, 12. Marso Nyíregyházi KK 1/10 12

(Forrás: NSO)