Férfi NB I: Hendlein volt a vezér, Kaposvár-siker

Férfi NB I: Hendlein volt a vezér, Kaposvár-siker

2013. 11. 16.
Megosztás

Zsinórban ötödik meccsét nyerte meg a Kaposvári KK az NB I./A csoportos Férfikosárlabda-bajnokságban.

A nyolcadik fordulóban a Soproni KC együttesét verték hazai pályán Hendleinék.

A mérkőzés elején Jonathon Thompson alaposan megszórta a Kaposvárt, többnyire Louis Hinnant válaszolt neki. A Sopron hét ponttal is vezetett, de 10–17-nél leblokkolt, és sorozatban 17 kaposvári pont jött. A Sopron kemény munkával fel tudott zárkózni egész közelre, de a Kaposvár nem engedte ki a kezéből a vezetést. A hajrában Hendlein Roland átvette a hazaiaknál a vezérszerepet (végül 22 pontig és 13 lepattanóig jutott), a hazaiak pedig tíz ponttal győztek, megroppantva a soproni ellenállást.

Mestermérleg:
Fekete Ádám: – Gratulálok a fiúknak, ismét csapatként játszottak. Már két kulcsjátékosunk is kidőlt, de a hiányzókat eddig sikerült pótolni. Ezért is nagy szó egy olyan Sopron legyőzése, amely joggal pályázhat akár az első három csapat közé is. Amennyiben továbbra is így küzdünk, akkor velünk is számolni kell a felsőházi rájátszásban. Az a célunk, hogy megőrizzük pozíciónkat, ezen az úton pedig nagyon sokat segít a közönségünk, amely ezúttal is komoly részese volt a sikerünknek.
Sabáli Balázs: – Jól kezdtük a meccset, de ez nem tartott sokáig, mert egy 15–0-ás rohammal fordított a Kaposvár. A zóna megzavart bennünket, nem játszottunk jól ellene. Rosszak voltak a dobásaink, ennek ellenére visszajöttünk a meccsbe. A második félidőben tizenegy eladott labda megpecsételte a sorsunkat. Rengeteg múlott azon is, hogy a kaposváriak tizenöt támadó lepattanót szereztek, így a második esélyből nagyon sok pontot kaptunk. Barovics játékán érződött, hogy még nem száz százalékos az állapota és a beteg Tóth Gergő is nagyon hiányzott. Ezzel együtt megérdemelt győzelmet aratott a Kaposvár, amihez gratulálok!


FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 8. FORDULÓ
KAPOSVÁRI KK–SOPRON KC 79–69 (25–17, 14–19, 22–17, 18–16), Kaposvár, 900 néző. V: Cziffra, Szabó G., Fodor A.
KAPOSVÁR: HINNANT 17/6, FODOR M. 12/3, Jancsikin 6/6, HENDLEIN 22, CHISM 17/3. Csere: Kiss K. 3/3, Horváth M. 2.
SOPRON: THOMAS 15/9, THOMSON 19/3, Ruják 13/3, Dénes G. 6, BAROVICS 14. Csere: Takács N., Tóth G., Trepák, Molnár A. 2. Edző: Sabáli Balázs

AZ ÁLLÁS 1. Atomerőmű SE 13/7 mérkőzés, 2. KTE-Duna Aszfalt 13/7, 3. Kaposvári KK 13/8, 4. Sopron KC 13/8, 5. Alba Fehérvár 12/7, 6. FORTRESS Jászberény 11/7, 7. Zalakerámia-ZTE KK 11/7, 8. Naturtex-SZTE-Szedeák 10/7, 9. BC Körmend 9/7, 10. Pécsi VSK-PANNONPOWER 9/7, 11. Marso Nyíregyházi KK 8/7, 12. Falco KC Szombathely 7/7