Férfi világliga: A szerbekkel játsszák a döntőt a magyar pólósok

Férfi világliga: A szerbekkel játsszák a döntőt a magyar pólósok

2014. 06. 21.
Megosztás

Bejutottak pólósaink a világliga dubaji szuperdöntőjének szombati fináléjába, miután a pénteki elődöntőben 10-8-ra legyőzték a montenegrói csapatot.

A montenegróiak szereztek vezetést, ám Madaras duplájával sikerült fordítani, aztán még Tóth is betalált. Időt kért a rivális, és még az első negyed vége előtt szépített. A második felvonásban Brguljan egyenlített, azonban Angyal és Erdélyi is eredményes volt, így 5-3-mal várta a nagyszünetet a Benedek-csapat.

A montenegróiak innen még felálltak, Janovic ötméteresből egyenlített, majd Varga Dániel gyorsan végzett el egy szabaddobást, így a teljes védelmet meglepte, ezután pedig Hosnyánszky gondoskodott róla, hogy megint kétgólos legyen a vezetés.

Az ellenfél újból időt kért, de Erdélyi remek játékával sikerült tartani az előnyt, ráadásul 9-7-nél, négy és fél perccel a vége előtt Nagy büntetőt védett. Ezt követően Varga Dénes bebombázott ötméterese nyugtatóan hatott a magyarokra, a végén Klikovac pedig már csak kozmetikázni tudta az eredményt.

"Gratulálok a fiúknak, mert méltón játszottak ahhoz, ahogy a legutóbbi négy meccsen felépítettük a játékunkat. Nyilván ez más műfaj volt, egy világverseny elődöntője, egy remek csapat ellen. Azt gondolom, csak annyit lehet mondani, hogy le a kalappal és csak így tovább!" - mondta Benedek Tibor a lefújás után a vlv-nek.

Benedek Tibor szövetségi kapitány legénysége a döntőben a szerbekkel találkozik közép-európai idő szerint szombat 16.30-kor.

Eredmények:

FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGLIGA (DUBAI)

ELŐDÖNTŐK

MAGYARORSZÁG–MONTENEGRÓ 10–8 (3–2, 2–1, 4–4, 1–1), Dubai, 200 néző. V: Alexandrescu (román), Gomez (olasz)
MAGYARORSZÁG: NAGY V. – Szivós, Varga Dénes 1, Varga Dániel 1, Hárai, Madaras 2,
Gór-Nagy. Csere: Tóth M. 1, Hosnyánszky 1, Vámos, ERDÉLYI 3, Angyal 1
MONTENEGRÓ: Radics – PASZKOVICS 1, Darko Brguljan 1, M. Janovics 2, Cuckovics 1,
Klikovac 1, Drasko Brguljan 1. Csere: Petrovics 1, Jokics, Draskovics, Murisics, Saric
Gól – emberelőnyből: 9/5, ill. 10/2 Gól – ötméteresből: 1/1, ill 3/2
Kipontozódott: Angyal (21. p.), Cuckovics (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Benedek Tibor:
– Ha csak az emberelőnyöket és az emberhátrányokat nézzük, simán nyernünk kellett volna, de ezek mellett az is fontos volt, hogy támadásban hogyan tudjuk a mozgásos játékunk adta előnyöket kihasználni. A montenegróiak annyiban okoztak meglepetést, hogy sokkal jobban vízilabdáztak, mint a csoportmeccseken. Boldog vagyok, hogy döntőbe jutottunk, ezért jöttünk, no meg azért, hogy Montenegróval és Szerbiával is játszhassunk, amely fontos az Európa-bajnoki felkészülés szempontjából.
Ranko Perovics:
– Nem működött jól a védekezésünk, engedtük könnyű gólokat lőni a magyarokat. Pedig bíztam benne, hogy jobban megy a játék és tudunk nyerni, sajnos nem sikerült.

Szerbia–Ausztrália 12–5.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Az 5-8. helyért: Egyesült Államok–Kína 15–5, Kanada–Brazília 7–7 – ötméteresekkel 7–6

A SZOMBATI PROGRAM

Döntő, 16.30: Szerbia–MAGYARORSZÁG
A 3. helyért, 15.10: Montenegró–Ausztrália
Az 5. helyért, 13.50: Egyesült Államok–Kanada
A 7. helyért, 12.30: Brazília–Kína

(Forrás: MTI)