Férfi válogatott: véglegessé vált Benedek Tibor vl-kerete

Férfi vízilabda: Itt a magyar 18-as EB keret

2014. 05. 21.
Megosztás

Benedek Tibor (a képen), a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitány a bajnoki finálé másnapján kihirdette tizennyolc fős keretét: közülük kerül ki a júniusi világligadöntőre utazó tizenhárom tagú csapat, illetve a júliusi budapesti Európa-bajnokságon fellépők, olvasható a válogatott hivatalos honlapján a vlv.hu-n.

A keretben nincs meglepetés: a tizenhárom barcelonai világbajnok egyaránt helyet kapott benne, a további öt „trónkövetelő” pedig azok közül került ki, akik rendszeresen lehetőséget kaptak az évközi összetartásokon, a világliga-selejtezőkön, illetve a Volvo-kupán.

A nevek abban a sorrendben szerepelnek, ahogy a kapitány „mondta tollba”, amiből értő szem kiolvashatja, a különböző posztokon kiket vett figyelembe.

„Szerettem volna egy fiatalt is behívni, elsősorban tapasztalatszerzés céljából, de végül úgy alakult, hogy tizennyolcan leszünk, akik közül viszont mindenki bekerülhet, ezért nem akartam plusz egy embert a keretbe rakni” – mondta Benedek Tibor.

A bajnokság végjátékában több „rémisztő” egészségügyi diagnózisról lehetett hallani, kezdve Szivós Márton szívproblémájával, majd Vámos Mártonnál már a mononuclesosis nevű, rendkívül alattomos betegség lehetőségét sem zárták ki (ami egész nyárra kivette volna a pikszisből), plusz az egyéb sérülések...

„Tény, nehéz volt dönteni, hiszen sok minden fenyegetett, többek között az is, hogy Vámos Marcinak komolyabb baja lehet. Szivós Marci remélhetőleg jövő hétfőn megkapja a zöld jelzést, Decker Ádám viszont megsérült, Hárai Pufi szintén – mondjuk nála kalkulálható, hogy egy négymeccses bajnoki döntőt nem úszik meg simán, de még mindig jobb a helyzet, mint tavaly, amikor Kis Gabinak elrepedt a bordája. Egyszóval nagyon remélem, két héten belül mindenki teljes értékű lesz, ezen úgy segítünk, hogy a huszonhatodikán induló felvezető héten még nem lesz olyan mértékű a terhelés, azaz lehet nyalogatni a sebeket.”

A BL barcelonai hatos döntőjében szereplő hármas – a Varga testvérek, valamint Madaras Norbert – június hatodikán csatlakozik a többiekhez. Benedek Tibor szerint egy hét regeneráció bőségesen elegendő: „Ennyi idő alatt pont ki tudják pihenni magukat, ha ennél többet hagynának ki, akkor már komoly teljesítmény-visszaeséssel kellene számolni.”

Mielőtt egyébként mosolyra húzódnának a szájak a meghívottak berkeiben, hogy az első hát rávezető lötyögéssel telik majd, Benedek Tibor gyorsan leszögezte: „Azért elég hamar el fogják felejteni azt az egy hét pihenőt. Mese nincs, két héttel később már világligadöntő van, muszáj felpörögni.”


(Fotó: vlv.hu)

A MAGYAR KERET

Kapusok: Nagy Viktor, Decker Attila, Lévai Márton
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel, Gór-Nagy Miklós, Decker Ádám, Vámos Márton, Madaras Norbert, Hosnyánszky Norbert, Varga Dániel, Varga Dénes, Erdélyi Balázs, Szivós Márton, Bátori Bence, Kovács Gábor, Hárai Balázs, Bedő Krisztián, Tóth Márton

(Forrás: MTI)