Férfi vízipólósainknak ott a helyük az olimpián

Férfi vízipólósainknak ott a helyük az olimpián

2015. 04. 03.
Megosztás

A világliga-döntőbe kerülés a célja a magyar férfi vízilabda-válogatottnak Győrben az április 14-i, görögök elleni selejtezőn – hangzott el a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón.

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elmondta: a legfontosabb, hogy olyan erőben legyen a válogatott, hogy kijusson a jövő évi olimpiára. A MOB, ahogy eddig, úgy ezután is minden segítséget megad a válogatottnak – hangsúlyozta.

A sportvezető, aki egyben a megyeszékhely polgármestere, úgy fogalmazott, a mérkőzéssel teljesedik ki Győr „sportos város" jelzője, mert Magyarország egyik legsikeresebb sportágának legjobbjait láthatják a győriek az Aqua Sportközpontban.

Benedek Tibor szövetségi kapitány kifejtette, a legutóbbi, románok elleni világliga-selejtező jól sikerült, és bízik benne, hogy kitart a csapat lendülete. A szakvezető emlékeztetett, hogy az első csoportmérkőzésen már találkoztak a görög válogatottal, és Athénban két góllal a magyar válogatott nyert.

A szakember az emberelőny kihasználását jelölte meg a görögök erősségének. Közölte, az ellenfél mindig tud meglepést okozni, így most is nehéz mérkőzésre, ám győzelemre számít.

Benedek Tibor elmondta, a görögök elleni felkészülést vasárnap kezdik Győrben, mivel addig a válogatott tagjainak még mérkőzéseik vannak.

A nyilvános edzésekre vasárnap 19, hétfőn pedig 11 és 19 órakor kerül sor. A mérkőzés kedden 18.15-kor kezdődik, a szervezők 1200 nézőre számítanak.

A csoportelső magyar válogatott ha nem kap ki, kijut a június 23. és 28. közötti bergamói döntőre. A szabályok értelmében ott az első helyezett kvalifikálja magát a 2016-os riói olimpiára.

A játékok szempontjából szintén kiemelt fontosságú világbajnokságot július 24. és augusztus 9. között rendezik Kazanyban, a két döntős váltja meg repjegyét Brazíliába.7

(MOB/MTI, fotó: Oláh Jakócs Péter)