Férfi Vodefone ob I: Nem bírt egymással a Honvéd és a Vasas

Férfi Vodefone ob I: Nem bírt egymással a Honvéd és a Vasas

2013. 11. 03.
Megosztás

A nyolc-tíz éve játszott bajnoki döntők izgalmait idézte a Racionet-Honvéd és a Teva-Vasas együttesének csatája, amely pazar játékot, irdatlan csatát és végül döntetlent hozott a zsúfolásig telt lelátók előtt.

A sportág rajongóinak orrát nem lehet becsapni: sejthető volt, hogy az eddig száz százalékos Honvéd és az utóbbi időben egyre acélosabb Vasas csatája jó kis mérkőzés lesz, ennek megfelelően szinte minden hely elkelt a Kőér utcában – és a két gárda maradéktalanul kiszolgálta a több mint félezres publikumot.

Kodzsi Takej révén a Honvéd szerzett vezetést emberelőnyből, Csapó Miklós hasonlóan fórból válaszolt. Ekkor döccent meg először a hazai csapat: Kiss Gergő ötösét Barabás Botond a léc fölé tolta – s lett 2-1 helyett 1-2, miután Drasko Brguljan bitang nagy kapufás gólt szerzett hátulról, szintén fórból. Aztán Illés Sándor hat az öt ellen egalizált, ám Brguljan átlövése egészen elsőrangúra sikeredett – igaz, rögtön ezután Steinmetz Barnáé is, így az első nyolc perc 3-3-mal zárult.

Nem csökkent a lüktetés és a sebesség a második részben sem, Steinmetz Ádám centergóljával ismét a Vasas vezetett – aztán a Honvéd pillanatai következhettek volna, ám ezúttal Illés büntetőjét védte ki Barabás, majd odaért Mátyás Zoltán falból húzott labdájára is hátrányban. Brguljan viszont nagyon élt, a harmadik gólját is bezúzta a montenegrói, amivel 5-3-mal ment a Vasas. Kodzsi hozta közelebb a Honvédot, ám aztán Angyal Dániel akkor tudott gólt szerezni a blokkal-kapussal együtt, amikor már kiegészültek a hazaiak. Erre Szőke Szabolcs válaszolt: bődületes gólt pattintott a balkezesek oldaláról jobbal a rövid sarokba – így a félidőben 6-5-re vezettek az angyalföldiek.

Hőna Dávid kissé meglepetésszerű átlövésével újra elment kettővel a vendégcsapat, ám egy kontratámadás végén Kodzsi meglepte Barabást – jól muzsikált az egy-egy légiós: mindketten három fontos gólt szereztek –, és ettől nagyon beindult a Honvéd. Szőke ismét eladta a rövidsarkos pattintását, majd Kiss Gergő talált be emberelőnyből, 1:45 perc alatt a hazaiak három gólt szerezve fordítottak (8-7)! Ekkor egy Vasas-fórban a hazaiak már-már szereltek, ám visszafújták a labdaszerzésüket, és Sedlmayer Tamás a szélről nem hibázott. Sőt, egy csavar jött a cselekményben: egy fórban büntetőhöz jutott a Honvéd, Tóth Bendegúz belőtte, Marosvári játékvezető azonban kontrát ítélt, mondván, Tóth mozdulata nem volt folyamatos. Ezt sem nyelték le könnyedén a hazaiak, de „bónuszként” még Fazekas Tibor is bevágta a negyedzáró fórt, 3 másodperccel a befejezés előtt, így a zárórész előtt újfent a Vasas vezetett (8-9).

A zárórész elképesztő hajtást hozott: gladiátoraink olykor kissé elpilledtek, de becsülettel végignyomták az utolsó nyolc percet, hősiesen küzdve a győzelemért. A negyed első fele a zónák felbontásával telt, fórok nélkül – három perc után Szőke Szabolcsnak sikerült akciógólt szereznie, sőt, nem sokkal később egy halódni látszó fórt Kiss Gergő lehetetlen szögből, szinte a kötélhez érő vállal tudott belőni, a labda a szöget nem túl jól záró Barabás kezéről pattant a hálóba (10-9). Még egy fordulat azonban volt még: az egész meccsen kőkeményen brusztoló Steinmetz Ádám bátyjáról, Barnáról szerzett centergólt (Szőke nem ért oda időben, Barna egy pillanattal korábban engedte el öccsét...).

A meccs addigi őrületéhez képest legalábbis meglepő, hogy a hátralévő 3:51 percben nem esett több gól. A Honvédnak volt két előnye, ám Illés lövését is védte Barabás, majd harmadjára már nem verte át Szőke ugyanazzal a rövidsarkossal – míg az utolsó percben a Vasas nyerhette volna meg a partit, csakhogy a fiatalok jó helyzetből nem vállalták, Brguljan hátulról, szorításból elengedett labdájára pedig odaért a meccsen amúgy kissé gyengébben teljesítő Gergely István. Így maradt az iksz – amivel senki sem volt elégedett, ám mindenki belátta: így volt igazságos.

A meccs után még kicsit forrongtak az urak itt is, ott is, később aztán lehiggadtak. Olyannyira, hogy a nap egy igazi, magyar vízilabdás jelenettel zárult: az előtérben Steinmetz Ádám odament Kiss Gergőhöz (mégiscsak együtt nyertek olimpiát Athénben), és elnézést kért a meccs hevében bevitt ütésért. Gergő persze megbocsátott, ám ezzel még nem ért véget a sztori, minthogy térdmagassából egyszercsak vékonyka hang csattant: „Én a keresztfia vagyok a Gergőnek, tőlem is kérj bocsánatot!” És valóban: a fiatalúr ott állt Gergő mellett, úgyhogy Ádám ezek után természetesen tőle is elnézést kért, amit a csöppség elfogadott – és ezzel a lovagiasság szellemében elintézettnek minősült az ügy...

Vad Lajos, a Racionet-Honvéd edzője:
„Lehet, hogy szép meccs volt, de engem igazán a győzelem izgat, és ez ma elmaradt. Megszerezhettük volna, sajnos, néhány fontos momentumban kiderült, néhány fiatal játékos nem tudta teljesen felvenni a mérkőzés hőfokát – meg mások sem. Azért sok pozitívumot is láttam, jól küzdöttünk, a veretlenségünk megmaradt, és ez dicséretre méltó.”

Földi László, a Teva-Vasas edzője:
„Ha egyszer megérhetném, hogy teljes létszámmal tudunk edzeni, készülni... Ez még ezen a héten sem sikerülhetett, ennek ellenére győzhettünk volna, hiszen sokáig nekünk állt a meccs. Voltak nagyon jó periódusaink, voltak kevésbé jók – de nagyon nehéz úgy, hogy ennyi a sérültünk, hogy nem tudok úgy cserélni, ahogy szeretnék. Összességében elégedettnek kell lennem, minden körülményt figyelembe véve, hiszen az ellen a Honvéd ellen értünk el idegenben döntetlent, amelyik eddig minden meccsét megnyerte.”

Kiss Gergely:
„A régi bajnoki döntőket idézte a meccs, még ha ez most a 4-5-6. helyért is ment reálisan nézve. Nagyon jó volt a játék, mindkét csapatnál voltak hibák, voltak jó megoldások, nekünk lehet hiányérzetünk, hiszen kihagytunk három ötöst – illetve kettőt, egyet pedig elvettek –, ennek ellenére úgy gondolom, nem lehetünk annyira elégedetlenek. Veretlenségünk megmaradt, ez pozitívum. Persze, mi is, ők is, úgy gondoljuk, nekünk kellett volna nyernünk – alighanem ezért igazságos a döntetlen.”

Steinmetz Ádám:
„Úgy érzem, színvonalas, fordulatokban gazdag találkozót sikerült játszatni, voltak nagyon szép gólok, azt viszont sajnálom, hogy két pontot itt hagytunk, mert úgy gondoltam, jó esélyünk volt megnyerni a találkozót. Azt gondolom, szép dolog a Honvéd-uszodából ponttal távozni, bár némiképp keserű a szám íze, mert rossz kéz szélről elkerülhető gólokat kaptunk – konkrétan négyet –, ennek köszönhető, hogy nem nyertünk. Ennek ellenére gratulálok a csapatomnak, és külön Barabás Botondnak, aki szenzációsan védett. A döntetlennel pedig szent a béke a Steinmetz-családban.”

A PVSK egy góllal nyert a vendég KSI ellen, míg az FTC könnyedén győzte le a ligautolsó, pont nélküli Hegyvidéket.

Az Eger a vártnál talán kicsit nehezebben, de összességében magabiztosan múlta felül a Kaposvárt.

A BVSC-Zugló meglepetésre hazai pályán kapott ki a Debrecentől. A vendégek remek hajrájuknak köszönhetik a sikerüket, hiszen a harmadik negyed közepén még 10–8-ra a fővárosiak vezettek.


Eredmény - ob I., 8. forduló:

RACIONET-HONVÉD–TEVA-VASAS 10–10 (3–3, 2–3, 3–3, 2–1), Kőér u., 500 néző. V: Marosvári, Füzesi
HONVÉD: Gergely – Kodzsi 3, Steinmetz B. 1, Mátyás, Kovács P., Kiss G. 2, Szőke 3. Cserék: Illés 1, Boros, Tóth B., Fülöp, Simon.
VASAS: Barabás – Angyal 1, Katonás, Takács, Steinmetz Á. 2, Brguljan 3, Csapó 1. Cserék: Fazekas 1, Sedlmayer 1, Hőna 1, Manhercz Á.
Emberelőnyök: 13/5, ill. 13/6 Ötméteresek: 3/0, ill. –
Kipontozódások: Mátyás (22. p.), ill. Takács (29. p.)


PVSK-FÜSZÉRT–KSI 11–10 (1–2, 3–1, 4–5, 3–2), Pécs, 200 néző. V: Székely Balázs, Kun Gy.
PÉCS: Barát – Hoppál, Ágner 1, Pataki 1, CZIGÁNY K. 3, MÜLLER 2, Krizsán Csere: Kuncz 1, Besenyei, Práczky 1, Csacsovszky A., DE BLASIO 2.
KSI: Kardos – HANGODY GY. 3, Fejős 1, Marnitz M., Márkus, Somlai, Hangody L. 3. Csere: Székely Bulcsú, Szedmák, Kerschbaum, Vereczky, KOVÁCS GERGŐ 3, Hulmann.
Gól – emberelőnyből: 5/0, ill. 8/3
MESTERMÉRLEG
Bereczki Miklós: – Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, a pozitívum az, hogy nyerni tudtunk, még ha gyenge játékkal is.
Horváth János: – Fiatalos lendülettel, jól játszottunk, egy-két buta hiba miatt kaptunk ki.

SZÉCHENYI BANK-FTC–YBL WPC 19–8 (4–1, 4–1, 5–4, 6–2), Népliget, 100 néző. V: Petik András, Kovács Cs. T.
FTC: GÁRDONYI – Bóbis 1, Roach 2, Martin 1, Swift 2, SZABÓ B. 4, Major M. Csere: Kósik (kapus), Kolozsi, Etédi, PAJÁN 4, FRANCSICS 3, Szilágyi A. 1, Salamon A. 1
YBL: Juhász Z. – KISS Á. 3, Major Z. 2, Ádám Z. 1, Hartman 1, Koltai, Kibédi. Csere: Nagy S., Békési, Cserdi, Rex-Kiss, Pecz, Kórós 1.
Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 9/4 Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Nagy S. (25. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga I Zsolt: – Nehéz volt mentálisan felkészülni a mérkőzésre, hiszen a kötelező győzelmek sokszor görcsösekké teszik a játékosokat. Most azonban jól játszottunk, és végig kézben tartottuk a találkozót.
Köllő Attila: – Ez szép nap a Ferencváros számára.

BVSC-ZUGLÓ–DEBRECEN 11–14 (3–3, 3–4, 4–3, 1–4), Szőnyi út, 50 néző. V: Dodog, Csanádi
BVSC: Györke – BORSÓS 1, Kotszidisz 1, Szabó Bendegúz, Mezei, NYÉKI 4, LÉTAY 4. Csere: Ambrus F., Telegdy, Hajek, Nagy S. 1, Tatár, Mészáros Cs.
DEBRECEN: B. Mitrovics – Halek 1, Jokics, Busila 1, MISICS 2, MARNITZ G. 4
Chilkó 1. Csere: Süveges 1, Vindisch, Palotás 1, WESZELOVSZKY 2, Macsi, Kállay 1.
Gól – emberelőnyből: 14/4, ill. 13/6 Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/2
Kipontozódott: Szabó Bendegúz (26. p.), Busila (28. p.), Süveges (30. p.), Létay (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Märcz Tamás: – Jól játszott a Debrecen, gratulálok nekik, de a saját csapatomnak is, mert mindent megtettünk a győzelemért. Néhány pontatlanság miatt nem sikerült pontot szereznünk.
Varga Tamás: – Köszönöm a csapatnak, hogy a sérülten védő Mitrovicsot kisegítette, minden elismerésem a játékosoké.

KAPOSVÁRI VK–ZF EGER 9–14 (3–5, 1–2, 3–4, 2–3), Kaposvár, 300 néző. V: Molnár P., Homonnai
KAPOSVÁR: SZÉCSI Z. – Berta J. 1, Juhász-Szelei 1, KOVÁCS O. 3, BENIC 1, Surányi, Dőry 1. Csere: Szilvasán, Prikidanovics, Kincses 1, Kutasi, Gros 1.
EGER: BISZTRITSÁNYI – BIROS 3, BÁTORI 3, Bundschuh 1, Bedő 1, Salamon F. 1, Graham 2. Csere: Sántavy, Kovács Gábor, Lőrincz, Gór-Nagy, VARGA II ZS. 3.
Gól – emberelőnyből: 9/1, ill. 9/4 Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/1
Kipontozódott: Sántavy (16. p.), Surányi (25. p.), Kovács O. (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Fekete Szilveszter: – Jól tartottuk magunkat a bajnoki címvédő egriek ellen. Megpróbáltunk felnőni a feladathoz, úgy érzem, nekünk sikerült, másoknak viszont sajnos nem...
Gerendás György: – Jó csapat a kaposvári, ezért aztán felkészültünk belőle. Összeszedetten, jól játszottunk, rászolgáltunk a győzelemre.

AZ ÁLLÁS: 1. ZF-Eger 24/8 mérkőzés, 2. A-HÍD Szeged 19/7, 3. RacioNet Honvéd 19/7, 4. Szolnoki Dózsa-Közgép VSC 15/6, 5. PVSK-Füszért 13/8, 6. BVSC-Zugló 12/8, 7. Széchenyi Bank-FTC 10/8, 8. Debrecen 10/7, 9. OSC Újbuda 9/7, 10. TEVA-Vasas 8/7, 11. Kaposvári VK 6/8, 12. KSI SE 6/8, 13. Valdor-Szentes 1/7, 14. Ybl Waterpolo Club 0/8

(Forrás: waterpolo.hu, fotó: vlv.hu)