FIA-bizottsági ülés a pápai HunGarian Baja tereprali Vk-futamon

FIA-bizottsági ülés a pápai HunGarian Baja tereprali Vk-futamon

2013. 08. 14.
Megosztás

Péntektől vasárnapig Pápán és környékén rendezik a jubileumi, 10. HunGarian Baja tereprali Világkupa-futamot, amely egyben a hazai bajnokság egyik állomása is lesz.

A verseny ideje alatt a helyszínen ülésezik majd a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) terepralis szabályalkotó bizottsága. A szervezők keddi közleményében Faluvégi Péter versenyigazgató, egyben a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség főtitkára elmondta, hogy itt döntenek azokról a jövő évi szabályokról, amelyeket később felterjesztenek a döntéshozóknak, továbbá a 2014-es versenynaptár tervezetét is itt vitatják meg.

Az eddigi nevezések szerint 36 autó, négy kamion és 40 quad, illetve motor indul a Vk-versenyen, de ezek a számok még tovább növekedhetnek. A program péntek 17.20 órakor kezdődik a prológgal, illetve a Pápa főterén 21 órakor sorra kerülő rajtceremóniával. Az indulókra szombaton és vasárnap is két-két mért szakasz, összesen pedig 436 kilométer vár.

(Forrás: MTI)