Finishben a Keszthelyi Kilométerek futóverseny előnevezése

Finishben a Keszthelyi Kilométerek futóverseny előnevezése

2013. 04. 29.
Megosztás

Május első hetében végéhez érkezik az Intersport Keszthelyi Kilométerek futóverseny előnevezése. Az előzetes várakozások szerint, az előző évekhez képest emelkedik a nevezők létszáma az idén hatodik alkalommal kiírt viadal alkalmával. A műsoron gyermekfutamok is szerepelnek.

A május 18-19-ei pünkösdi hétvégén teljes programot kínálnak a szervezők a Keszthelyre látogatóknak. Szombat déltől RunnerExpo sport-szakkiállítás várja a keszthelyi Fő téren az érdeklődőket, amellett, hogy a délután a családi futóversenyek korosztályos futamairól szól majd. Az új Fő téren valódi futópályát építenek a szervezők a kisgyermekeknek – a felső korhatár 11 év lesz –, akiket biciklis bohóc vezet fel a rajtot követően. Emellett a SUHANJ! Alapítvány részvételével „Szimpátia futáshoz” is csatlakozhatnak a látogatók.

A vasárnap is az integrált sportról szól, hiszen reggel 9.50-kor rajtolnak el a kerekesszékes és hand-bike-os versenyzők félmaratoni és maratoni távokon, majd őket 10.00 órakor követik az ép futók egyéni és váltó versenyszámokban.

A 4RUN Félmaraton sorozat záró eseményének fővédnöke Szekeres Pál, olimpiai és paralimpiai érmes vívó, sportért felelős helyettes államtitkár; a versenyre elfogadta a meghívást Monspart Sarolta, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, a MOB szabadidősportért felelős tagozatának elnöke, világbajnoki aranyérmes tájfutó is.

Versenykiírás: http://www.keszthelyikilometerek.hu/versenykiiras

Nevezés: http://www.keszthelyikilometerek.hu/nevezesek