Olimpiai bajnokokról neveztek el megállókat a fővárosban az Olimpia Napja alkalmából

Fókuszban a doppingellenes tevékenység a MOB és a sportjogászok közös konferenciáján

2017. 04. 11.
Megosztás


Elismert, neves előadókkal, sportvezetőkkel, olimpiai bajnokokkal - köztük Gyurta Dániellel - rendezett sikeres szakmai konferenciát a MOB megbízásából a SPORTJUS Magyar Sportjogász Társaság
„Őrizzük meg a magyar sport integritását, közösen a dopping ellen!” - címmel hétfőn a MOM Kulturális Központban. A rendezvény házigazdája, moderátora dr. Nagy Zsigmond, a SPORTJUS elnöke, a MOB nemzetközi igazgatója volt.

Hétszáz doppingellenőrzést, ebből ötszáz vizelet- és kétszáz vérvizsgálatot végeznek a júliusi budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokság alatt. Ezt dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezető igazgatója jelentette be a Sportjus Magyar Sportjogász Társaság csütörtöki doppingellenes konferenciáján. A hazai antidopping szervezet első embere hozzátette: a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) kétmillió dollárt fordít arra, hogy a résztvevőket a világbajnokságra való felkészülés során, versenyen kívül ellenőrizze. Tiszeker Ágnes arról is beszélt, hogy a NOB végrehajtó bizottsága a doppingolás visszaszorítása érdekében a közelmúltban egy 12 alapelvre támaszkodó javaslatcsomagot állított össze a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) részére. Ennek egyik eleme, hogy hozzanak létre egy szervezetektől és államoktól független ellenőrző hatóságot, amelynek feladata egy sportágspecifikus, nemzetközi tesztelosztási terv elkészítése lenne. Egy további javaslat szerint a doppingvétségen ért nemzetközi minősítésű sportolók ügyében ezentúl már első fokon is kizárólag a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hozhatna ítéletet.

A konferencián arra is fény derült, hogy a rendezvényen előadóként szereplő Gyurta Dánielhez, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságának tagjához például éppen csütörtök hajnali öt órakor csöngettek be mintavétel céljából az ellenőrök. „Az utóbbi időben csökkent a doppingoló sportolók előnye a tiszta versenyzőkkel szemben" - hangoztatta az olimpiai bajnok úszó, aki az előadásában emlékeztetett arra, hogy a NOB a tiszta sportolók védelme érdekében egy olimpiai ciklus alatt 20 millió dollárt költ a doppingellenes tevékenységére, amelynek a felét a felvilágosító és oktató-nevelő tevékenységre, a másikat a tudományos kutatásokra fordítja a szervezet. „A NOB Sportolói Bizottságában is azt az értékrendet képviselem, amit sportolóként immár több, mint két évtizede. A tiszta versenysport számomra az alapköve az olimpiai értékeknek. Megtisztelő, hogy olimpikonként és NOB-tagként lesz lehetőségem az ezzel kapcsolatos gondolataimat ezen a szakmai fórumon megosztani" - fogalmazott az olimpia.hu-nak korábban a nemzetközi fair play-díjas Gyurta Dániel, aki a Nemzetközi és az Európai Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának is tagja.

Fazekas Attila Erik, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportigazgatásért és sportágfejlesztésért felelős helyettes államtitkára előadásában kiemelte: a magyar állam idén az eddigieknél lényegesen nagyobb összeget, több mint 400 millió forintot fordít a doppingellenes tevékenységre, s ebből a korábbi 900 helyett 1500 vizsgálat elvégzését rendeli meg.

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke beszámolt arról, hogy a tiltott szerek használatának visszaszorítása érdekében milyen konkrét lépéseket tett a szövetség. Mint elmondta, idén összesen 25 millió forintot költenek a doppingellenes tevékenységre, ennek keretében a szövetség nemcsak önállóan rendel meg vizsgálatokat, hanem különféle felvilágosító előadásokat is szervez a versenyzők részére, s emellett már úgynevezett doppingfelelőssel is rendelkezik. „A Magyar Kajak-Kenu Szövetség az elmúlt évben elfogadott egy doppingellenes stratégiát, melynek a folyamatos ellenőrzés mellett a legfontosabb eleme a felvilágosítás és a megelőzés” - mondta korábban az olimpia.hu-nak Schmidt Gábor. Tiszeker Ágnes elismerőleg szólt a Magyar Kajak-kenu Szövetség erőfeszítéseiről, s azt követendő példaként állította a többi hazai sportági szervezet számára.

Örömömre szolgál, hogy a SPORTJUS felkért, és itthon tarthatok egy olyan előadást, melyben kifejthetem a szövetségünk ilyen irányú tevékenységét, ami nem csupán az ellenőrzésekre korlátozódik. Célunk a megelőzés, a felvilágosítás, hogy már az egészen fiatal versenyzőkkel is megismertessük a káros hatásokat, a dopping okozta negatív élettani folyamatokat. Nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a prevencióra! Ez egy komplex téma, örülök, hogy elmondhatom a hétfői konferencián, miben tudunk élen járni a sportágak között a dopping-ellenes küzdelemben" - magyarázta az esemény előtt Ádámfi Attila, aki azt is megerősítette honlapunknak, hogy megmérkőzik a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség főtitkári tisztéért.

Dr. Vaska Ottilia, a MOB jogi főmunkatársa előadásában a hazai ötkarikás szervezet dopping-ellenes tevékenységét is bemutatta. Kitért a WADA által jóváhagyott szabályzatra, a nemzetközi szabályoknak megfelelő szankciókra. Elmondta, hogy a MOB nagy hangsúlyt fektet a felvilágosításra, az olimpiai eseményeken résztvevőkre magas szintű követelmények vonatkoznak, és hangsúlyozta a zéró tolerancia elvét.

Dr. András Krisztina okleveles közgazdász, tanszékvezető egyetemi docens, a sportmenedzser közös szak BCE programfelelőse, a Corvinus Business School Budapesti Corvinus Egyetem Sportgazdaságtani Kutatóközpontjának igazgatója „A sportban előforduló dopping gazdasági vonatkozásai”; a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Gergely István, a Budapesti Honvéd Sportegyesület ügyvezető elnöke „Doppingesetek egy egyesület életében. Egészségtelen helyzet”; Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára „Fogyatékosok sportjának anti-dopping feladatai”; dr. Székely Mózes, a Magyar Egyetemi–Főiskolai Ssportzövetség főtitkára „Dopping-mentes egyetemi sport. Álom vagy valóság?”; dr. Szabó Gergely Balázs, a Magyar Anti-dopping Csoport vezető jogásza és jogi képviselője pedig „A doppingellenes küzdelem új irányainak jogi vonatkozásai" címmel tartott előadást, dr. Téglásy György, az OSEI főorvosa, a Válogatott Kereteket Ellátó Szolgálat igazgatója az olimpikonokat, élsportolókat érintő vonatkozásokról beszélt.

(MOB-MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter)