Fókuszban a koronavírus az orvosbizottság alakuló ülésén

2020. 09. 29.
Megosztás


Dr. Tállay András vezetésével megtartotta alakuló ülését szeptember 28-án a Magyar Olimpiai Bizottság Orvosi Bizottsága. A szakmai grémium megbeszélésének fókuszában a COVID-19 koronavírus-világjárvány, annak sporttal kapcsolatos vonatkozásai szerepeltek.

Az ügy fontosságát mutatja, hogy a megbeszélésen jelen volt Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Vékássy Bálint főtitkár, Fábián László sportigazgató, az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságáról pedig a Sportirányítási és Sportágfejlesztési Főosztály vezetője, dr. Reinhardt Ákos is.

Az orvosbizottság vezetőjének személyéről és összetételéről a MOB elnöksége a szeptember 2-ai ülésén döntött. Az elmúlt ciklushoz képest dr. Zima Endre személye hozott változást, aki most lett a bizottság tagja. Az ülésen a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika kardiológusa, aneszteziológus-intenzív terápiás szakorvosa személyesen is bemutatkozhatott.

A megbeszélésen Dósa Viktória az előttünk álló olimpiai eseményekről beszélt. Elmondta, hogy az egy esztendővel elhalasztott tokiói olimpiára a MOB továbbra is 150-170 fős sportolói létszámmal tervez. Beszélt az olimpiával és a járvánnyal kapcsolatos várható biztonsági intézkedésekről, valamint a lehetséges létszámkorlátozásokról is. A csapatvezető elmondta azt is, hogy a 2021 februárjára tervezett Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált az év végére halasztották, itt a MOB 9-13 fiatal magyar sportoló részvételével kalkulál. A finnországi Vuokatti 2021. december 11. és 18. között várja Európa fiatal téli sportolóit; a döntést az Európai Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának szeptemberi ülésén hozták meg, a Covid-19-járvány okozta helyzet következtében. Dósa Viktória azt mondta, igen sűrű időszak áll előttünk, hiszen 2021 nyarán olimpia, télen EYOF, majd nem sokkal később, 2022 elején Pekingben téli olimpia szerepel a nemzetközi naptárban.

A COVID-19 aktuális helyzetéről, olimpiára készülő sportolóinkat érintő kérdésekről, a betegség általános és ritka megjelenési formáiról, az esetleges szövődményekről és a dokumentálásról dr. Tállay András és dr. Toman József, a Válogatott Kereteket Ellátó Szolgálat vezető keretorvosa beszélt. Prezentációjukban beidézték Thomas Bach NOB-elnök, az olimpiai mozgalomnak a közelmúltban megfogalmazott levelét is. Elhangzott többek közt, hogy a vírussal kapcsolatban folyamatosan új szabályozások lépnek érvénybe, és problémát jelent, hogy nincsen egységes nemzetközi iránymutatás. A sportorvosok kitértek a Sportkórház tevékenységére, az antidopping-csoporttal való együttműködésre. Felhívták a figyelmet arra is, hogy kisebb szünet után a doppingellenőrzések újra elindultak, és kiemelt jelentőségű ezzel kapcsolatban az is, hogy a sportolók pontosan vezessék a holléti nyilvántartásokat.

A jelenlévők felhívták a Sportkórház (OSEI) Call Centerére a figyelmet, ahol országosan 11 szerződött partnerhez tudják a rendszer adatbázisában szereplő több mint 3700 sportolót továbbirányítani a felmerülő egészségügyi problémájukkal.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)