Fókuszban Tokió és Minszk az Európai Olimpiai Bizottság belgrádi szemináriumán

Fókuszban Tokió és Minszk az Európai Olimpiai Bizottság belgrádi szemináriumán

2018. 05. 12.
Megosztás

Belgrádban tartották az Európai Olimpiai Bizottság 39. szemináriumát május 11-12-én. Az esemény fókuszát a 2020-as tokiói olimpia és a 2019-es minszki Európa Játékok jelentette. A magyar delegációt Kulcsár Krisztián MOB-elnök, Vékássy Bálint főtitkár és Dósa Viktória, a hazai ötkarikás szervezet nemzetközi főmunkatársa alkotta.

Az Európai Olimpiai Bizottság honlapjának beszámolója alapján a kétnapos eseményen 50 európai nemzet sportvezetője vett részt. A szeminárium keretén belül megtartotta idei második ülését a szervezet végrehajtó bizottsága is.

Az eseményre Kulcsár Krisztián az újvidéki felnőtt karate Európa-bajnokságról érkezett, ahol tárgyalt a Karate Világszövetség elnökével, Antonio Eszpinózzal is.

A belgrádi kongresszus résztvevői több multisport-esemény előkészületeiről kaptak aktuális információkat, a prezentációkat kerekasztal-beszélgetések váltották. A részletekről Vékássy Bálint adott tájékoztatást.

"Az első nap a tokiói felkészülés jegyében zajlott, a 2020-as nyári olimpia szervezői mutatták be, hogy állnak a szervezéssel, előkészületekkel. Ezt work-shop és kerekasztal-beszélgetés követte. A work-shop alkalmával képet kaptunk a tokiói olimpia utáni időszakról, ahol az előadók részletesen kitértek többek közt az olimpiarendezési pályázási procedúra lehetőségeire, a 2026-os téli olimpia lehetséges rendezőire és a jelentkezés menetére. A kerekasztal-beszélgetés során a nemzeti olimpiai bizottságok a saját tapasztalatait oszthattták meg. Szóba került például gyakorlati példákon keresztül a válságkezelés, az adatkezelés, vagy akkreditáció, a sportolói szerződések és a csapategyenruhák, továbbá edzőtábori lehetőségek. A második napon európai események kerültek napirendre, melyek során beszámoltak az aktualitásokról a minszki, Európa Játékok, a bakui nyári és a szarajevói téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál szervezői" - fejtette ki az olimpia.hu-nak Vékássy Bálint főtitkár.

Harmadszor adták át a legjobb európai ifjúsági korú téli sportolónak járó Piotr Nurowski-díjat, melyet ezúttal a francia biatlonista, Camille Bened kapott. Emlékeztetőül: a díj nyári kiadásában második helyezést ért el a magyar úszó, Nagy Réka, aki az elismerést tavaly novemberben, Zágrábban vette át.

Az Európai Olimpiai Bizottság következő szemináriumának, 2019-ben Albánia ad otthont.

(MOB, fotó: MOB, eurolympic.org)