Fradi-Kolozsvár meccsel búcsúzik az Albert Stadion

Fradi-Kolozsvár meccsel búcsúzik az Albert Stadion

2013. 03. 19.
Megosztás

A Ferencváros a magyar tulajdonban lévő és többek között Vass Ádámot is foglalkoztató, a Bajnokok Ligája-résztvevő Kolozsvár ellen játssza utolsó mérkőzését az Albert Stadionban.

Hosszú tárgyalássorozat végén dőlt el, hogy a CFR Cluj lesz az ellenfél - tudatta a Ferencvárosi Torna Club az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kolozsvár, valamint a klub magyar tulajdonosa, Pászkány Árpád végig nyitott és lelkes volt az egyeztetések folyamán, "így klubunk az idei szezonban a Bajnokok Ligájában szereplő CFR-t hívta meg az Albert Stadion búcsúmérkőzésére" - áll a közleményben. A zöld-fehérek az erdélyi csapat játékereje mellett fontos tényezőként vették figyelme azt is, hogy a klubnak erős a magyar kötődése.

"Klubvezetésünk azt is mérlegelte döntése során, hogy a találkozó révén vélhetően több száz határon túli magyar honfitársunkat is meg tudjuk vendégelni a Szentélyben" - írta az FTC.

A stadionbúcsúztató gála március 24-én, vasárnap 17 órakor kezdődik. A jegyeket keddtől árusítja a klub, s ezen a rendezvényen a belépéshez nem szükséges a szurkolói kártya és az aktuális szezonbérletek is érvényesek.

(Forrás: mti)