Ugrás a tartalomra »

countdown_olimpianapja2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Francia akar lenni a kubai olimpiai bajnok

Franciaként akar indulni a 2016-os riói olimpián a kubai Dayron Robles, a 110 méteres gátfutás 2008-as olimpiai bajnoka és korábbi világcsúcstartója.

A 26 éves atléta, aki kegyvesztett lett szülőhazájában, idén januárban már jelezte, nem akar többé kubai színekben versenyezni, mert úgy érzi, ott nem figyelnek rá eléggé.

A Francia Atlétikai Szövetség (FFA) szóvivője a Moszkvában zajló világbajnokságon azt mondta, valóban egyeztettek már Roblesszel, ugyanakkor egyelőre hivatalosan semmit sem lehet kijelenteni. Az állampolgárság-váltás az atlétikában időigényes folyamat: ha az elhagyni kívánt ország szövetsége nem adja hozzájárulását, a nemzetközi szövetség (IAAF) a szabályok szerint három év után engedélyezi egy sportolónak, hogy más nemzet színeiben versenyezzen. Márpedig Kuba egyáltalán nem akarja elengedni Roblest.

Az atléta a januári kijelentése után júniusban az AS Monaco klublicencével rajthoz állt egy torinói versenyen, ezzel maga ellen fordította a kubai sportvezetőket.

„Fegyelmi és etikai okokból a továbbiakban nem versenyezhet hazája színeiben semmilyen nemzetközi eseményen” - mondta az eset után Alberto Juantorena, a kubai szövetség elnöke.
A sportvezető a vb-n nem szívesen nyilatkozott a gátfutó ügyéről: „Sajnáljuk, hogy így alakultak a dolgok, de nem szabad elfelejteni, hogy Kuba tette naggyá Dayron Roblest, gyermekkorától fogva egészen az olimpiai bajnoki címig.”

Robles 2008-ban futotta 12.87 másodperces világcsúcsát, amelyet tavaly szeptemberben az amerikai Aries Merritt javított 12.80-ra. Olimpiai aranyérme mellett kétszer nyert fedettpályás vb-t 60 méter gáton, s a tavalyi londoni olimpián is bejutott a döntőbe, ám ott féltávnál térdsérülés miatt kiállt.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Hódosi Sándor 60 éves

MOB-Média/Szalmás Péter

Hatvan esztendős Hódosi Sándor olimpiai és világbajnok kajakozó, a szöuli aranynégyes tagja.

20260312_szoul_k4__007.jpg
Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Olimpiai események és kutatás-ismertetés a szakmai bizottság napirendjén

 

MOB-Média/Balassa Balázs

A sportszakmai bizottság elfogadta a téli olimpia beszámolóját, témái között egészen Los Angelesig tekintett. Az ülés napirendjén egy kutatás ismertetése is szerepelt, melynek fókuszában a kettős karrier áll.

sportszakmai-20.jpg
Infoartnet