Frenzel duplázott Seefeldben

Frenzel duplázott Seefeldben

2013. 01. 21.
Megosztás

Az ausztriai Seefeldben az északi összetett világkupa-sorozat vasárnapi Gundersen-versenyén a szombatihoz hasonlóan a német Eric Frenzel nyerte meg a norvég Mikko Kokslien és az amerikai Taylor Fletcher előtt.

A síugrásban a norvég Havard Klemetsen bizonyult a legjobbnak a 103 méteres ugrásával, így 12 másodperccel korábban vághatott neki a 10 km-es sífutásnak, mint a második japán Kato Taihei, illetve 15-tel az osztrák Bernhard Gruber előtt.

Az igazi veszélyt azonban a szombati győztes Frenzel és az akkor harmadik Tino Edelmann jelentette számára – a két német 2 kilométer után behozta félperces hátrányát és át is vette a vezetést.
Hat kilométert követően már csak hárman maradtak Gruberrel, majd újabb egy kilométer megtétele után Frenzel robbantani próbált. Jól is tette, mert a másik kettőt utolérte a két norvég futógép, Magnus Moan és Mikko Kokslien, kiegészülve az amerikai Taylor Fletcherrel.
Utóbbi kettő egy kilométerrel a cél előtt Frenzelt is utolérte, Moan azonban ezúttal nem bírta a tempót. A felzárkózás viszont a másik kettőből is kivette a tartalékokat, így a célegyenesben a német meg tudott lépni, míg két riválisa között csak a célfotó tudott különbséget tenni a norvég javára.
Végül Moan csupán hatodik lett, de így is hozott 24 pontot a végül 15. helyen célba érő francia Jason Lamy-Chappuis-n az összetett világkupában.

ÉSZAKIÖSSZETETT-VK, SEEFELD (AUSZTRIA)
GUNDERSEN-VERSENY: 1.Eric Frenzel (német) 25:19.9, 2.Mikko Kokslien (norvég) +2.9, 3.Taylor Fletcher (amerikai) +2.9
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1.Jason Lamy-Chappuis (francia) 527, 2.Magnus Moan (norvég) 508, 3.Eric Frenzel (német) 474

(Forrás: NSO)