Fucsovics és Kellner játssza az első két egyest a DK találkozón

Fucsovics és Kellner játssza az első két egyest a DK találkozón

2012. 04. 06.
Megosztás

A csütörtöki sorsoláson eldőlt, hogy az Euro-Afrikai Zóna II. csoportjában rendezendő összecsapáson 15 órától Fucsovis Ernests Gulbis ellen kezd, ezt követően pedig a Kellner-Andis Juska párharc következik. Gulbis legjobbjaként a 21. volt a világranglistán.

Hornok Miklós magyar DK-kapitány kemény összecsapást, nagy harcot jósolt, míg Girts Dzelde, a vendégek szakvezetője győzelmet vár csapatától.

A szombati párosmérkőzésen (14 ó) várhatóan Bardóczky Kornél és Balázs Attila veszi fel a küzdelmet a lettekkel.

A vasárnapi program 11 órakor kezdődik a kemény borítású (Taraflex) pályán, amelyen további két egyest bonyolítanak le, amennyiben addig egyik együttes sem jut behozhatatlan előnyhöz. A magyaroknak ez lesz az első összecsapása a lettekkel a Davis Kupa-sorozatban.

A mérkőzésre az Euro-afrikai Zóna II. csoportjának második fordulójában kerül sor. Hornok Miklós csapata az első körben, Szegeden 3-2-re nyert az írek ellen.

Az I. csoportba jutáshoz három győzelem szükséges. A hétvégi siker esetén szeptemberben az ukrán-ciprusi párharc nyertese lesz a magyarok ellenfele.

Tavaly a harmadik fordulóig jutott Hornok Miklós alakulata, ám a feljutásért rendezett glasgow-i összecsapáson 5-0-ra kikapott a világranglistán negyedik Andy Murrayval felálló skót gárdától.

(Forrás. MTI)