Fucsovics Márton első ATP Challenger torna győzelme

Fucsovics Márton első ATP Challenger torna győzelme

2013. 05. 05.
Megosztás

Élete első ATP Challenger döntőjébe jutott be Fucsovics Marci a kinai An-Ningben, ami már biztositja neki a TOP300-as tagságot a jövő héttől.

Az 50.000 dolláros salakpályás verseny vasárnapi döntőjében azonban további pontokat lehetett még szerezni, amivel a 250-be is bejönne a fiatal magyar játékos, ehhez pedig a 261. helyen álló brit Wardot kellett legyőznie.

Sok néző előtt, verőfényes napsütésben kezdődött a találkozó, melyen az első szett elején kisebb-nagyobb nehézségek árán mindketten hozni tudták a szerváikat, Marci azonban 5-5-nél megelégelte ezt, elvette Ward adogatását, majd kiszerválta a szettet.

A második játszmában Marci 2-1-es Ward-vezetésnél elvesztette adogatását, nem sokkal később pedig már 4-1-re vezetett és 6-3-ra meg is nyerte az első szettet.

A döntő szettben is fej-fej mellett haladtak és nagyon izgalmasan alakult a végjáték, Marci 4-3-ra vezetett és Ward szervájánál 0-30-a volt, a brit azonban három jó szervával kihúzta magát a bajból, pár labdamenettel később azonban már breaklabdája volt, amit egy hosszú labdamenet után meg is csinált, Marci pedig helyből két méter magasra ugrott örömében.

Adogathatott tehát a meccsért de egy kiváló szervát három kettőshiba követett, szerencsére azonban Marci mindkét breaklabdát háritani tudta. Egyenlőnél a meccs leghosszabb labdamnenetét Marci elvesztette, igy újabb breaklabdája volt Wardnak, ami Marci megint háritott.

A következő labdamenetben Ward hibázott, igy először volt meccslabdája Marcinak, Ward azonban egy nagyon szép akció végén háritotta azt, majd breaklabdája is volt de nem tudta kihasználni.

Marci nem adta fel és nem sokkal később a földre rogyva ünnepelte első Challenger győzelmét (7-5 3-6 6-3) és a megszerzett 80 ATP pontot, amivel bejön a 250-be vagy aköré.

(Forrás: mtsztenisz.hu)