Idős, egykori élsportolókon segít a MOB Mező Ferenc Sportbizottsága

Gedó György volt a Zsivótzky-kör díszvendége

2018. 02. 12.
Megosztás


Gazdag programot bonyolítottak le a múlt szombaton a Zsivótzky-kör tagjai és vendégei. A sikátori kultúrházban először közgyűlést tartott az egyesület - fontos döntések is születtek.


A jelenlévők határoztak az elnökség kibővítéséről, amelybe az eddigi triumvirátus (dr. Printz János Károly, Vigh Domonkos és Vighné Kemény Teréz) mellé bekerült dr. Udvardi Erzsébet, Kisbér Város korábbi polgármestere és Iváncza Béla, a tagság doyenje. A vezetés megerősítésének egyértelmű üzenete, hogy az olimpiai kör újabb feladatokat vállalva, továbbra is fejleszteni kívánja tevékenységét. Ez tükröződött az egyhangúlag jóváhagyott célokban és tervekben is, amelyekben az olimpiai eszme helyi ápolásának eseményei, a kör által szervezett hagyományos versenyek és újabb sportolási lehetőségek egyaránt helyet kaptak.

A délután az egyesület farsangi báljával folytatódott, amelyre sorra érkeztek a meghívottak, köztük a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának több tagja, és társaságukban Gedó György, a rendezvény díszvendége. Lehmann Lászlónak, a MOA főtitkárának megnyitója után olimpiai bajnok ökölvívónk is szót kapott, aki színes beszámolójában tekintett vissza pályájának főbb állomásaira, legnagyobb diadalának helyszínére, Münchenre, s kitért az 1972. évi olimpia szomorú eseményeire, nehéz pillanataira is.

A zenés-táncos összejövetel gyakorlatilag „telt házzal” zajlott, annak minden kellékével együtt. A bál műsorába és hangulatához illeszkedő produkciók kétségkívül az estbe hajló mulatság fénypontjai közé tartoztak. Előbb a veszprémvarsányi Gyöngyvirág Énekkar helyi tagjainak dalárdája lépett fel nagy sikerrel, később a kisbéri Langallik Néptáncegyüttes fergeteges bemutatója következett, amely a nézők közül is sokakat táncra késztetett, de nem maradt el a vers sem, ezúttal is igazolva Arany János humorát.

A tombola egyik fődíja az erre az alkalomra készített torta volt, amelynek díszítésére a cukrászok az olimpia és a környék, a Bakonyalja szimbólumaiból egyaránt választottak. Mindezek egyben találóan jelképezték a Zsívótzky-kör törekvéseinek motivációit, amelyekbe olyan hagyományok teremtése is beletartozik, mint amilyenné lassan az - immár harmadik alkalommal megrendezett - egyesületi bál is válhat.

(MOA/PJK, fotók: PTZS)