Gercsák Szabina nem gondolta volna, hogy ilyen sokáig menetel Bakuban

Gercsák Szabina nem gondolta volna, hogy ilyen sokáig menetel Bakuban

2015. 06. 29.
Megosztás

Gercsák Szabina örül annak, hogy ilyen fiatalon ötödikként zárt a női judósok 70 kg-os versenyében az Európa Játékokon, és rövidesen ennél is jóval magasabbra törne.

A 18 éves miskolci lány előbb az izraeli Linda Boldert, majd a spanyol María Bernabéut is legyőzte, és bár a negyeddöntőt, majd később a bronzmeccset elbukta, egyáltalán nem csalódott.

„A sorsolás után nem gondoltam volna, hogy eddig jutok, csak az járt a fejemben, mit keresek itt. Büszke vagyok a teljesítményemre” – mondta Gercsák a mob.hu-nak.

A judoka kiemelte, ritka, hogy valaki juniorként a felnőttmezőnyben éremért küzdhessen, az EJ ráadásul judóban az Európa-bajnokságot is helyettesítette. Úgy véli, ha fizikálisan erősödik, akár a riói olimpiára is kvalifikálhat.

Azt ugyanakkor sietve hozzátette, ha a „háziversenyt” elbukja Mészáros Anettel szemben, akkor sem keseredik el, ugyanis még bőven akadna lehetősége a bizonyításra.

Gercsák elmondta, hatalmas élmény volt számára részt venni az első Európa Játékokon, de a nanjingi ifjúsági olimpián Baku sem tett túl – már csak azért sem, mert onnan aranyéremmel tért haza.

(MOB)