Giorgetti nélkül utazott Szerbiába a Debrecen

Giorgetti nélkül utazott Szerbiába a Debrecen

2013. 01. 23.
Megosztás

Távozik a Debreceni VSE vízilabdacsapatától a nyáron igazolt világbajnok és olimpiai ezüstérmes olasz Alex Giorgetti.

A játékost, valamint a szintén nyáron érkezett szerb Milos Koroliját a költségcsökkentési törekvések miatt nem tudja megtartani a klub - nyilatkozta Zubora Sándor szakosztályvezető a Hajdú-bihari Naplónak. A lap online kiadásán megjelent cikk szerint Giorgetti Szolnokon folytathatja pályafutását.

Nem a legjobb előjelekkel várja a DVSE alakulata a klub történetének talán legfontosabb meccsét. Ideális esetben most csakis azzal kellene foglalkozni, hogy milyen taktika lehet célravezető a nemzetközi kupasorozatok második számú versengésében, az Európa Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a szerbiai Kragujevácban a Radnicski ellen szerdán 17 órától. Ám most arról szól a fáma, hogy vajon kik alkotják a keretet, s a pár hét alatt meggyengült hajdúságiak felveszik-e a versenyt a világ élcsapatai közé tartozó gárdával.

A debreceni kontingens kedd reggel kelt útra, s a kulcskérdés az volt, hogy a távozás gondolatával foglalkozó Alex Giorgetti és Milos Korolija vajon felszállt-e a csapatot szállító autóbuszra?

– Egyikőjük sincs velünk, – válaszolt a Napló kérdésére Gyöngyösi András, a DVSE vezetőedzője, majd hozzátette, Korolijára nem számít, de az okáról nem kompetens nyilatkozni. – A sport világában anyagi gondok mindig is voltak, nem kivétel ez alól a vízilabda sem. A problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket. Mindig a pozitív oldalát nézem a dolgoknak, soha nem adom fel a küzdelmet!

A meglepetés erejével

Gyöngyösi András mentalitását jól ismerhetik a sportkedvelők, a kérdés csak az, hogy a játékosai is hasonló hozzáállással ugranak majd a medencébe Kragujevácban? – Az a feladatom, hogy a hitet és a tüzet fenntartsam a csapatban. Úgy érzem, Szentesen már bizonyított a gárda, hiszen lényegében öt meghatározó játékosunk nélkül sikerült nyernünk. Hiszem, a pólósaink megértették, hogy a jelenlegi helyzetben mit kell tenniük – fogalmazott a tréner, aki kitért a szerb rivális elleni derbire is. – Jó, hogy a párviadal első meccsét idegenben játsszuk, így talán könnyebben meglephetjük őket. Tisztában kell lenni a realitással, egy igazi szupercsapat ellen küzdünk, mely tele van világklasszisokkal. Viszont a sport azért is szép, mert születhetnek meglepetések. Ha döntetlen körüli eredménnyel, netán egy-két gólos vereséggel zárunk Szerbiában, akkor még lehet esélyünk a továbbjutás kiharcolására a debreceni visszavágón.

(Forrás: MTI, haon.hu)