Görbiczék nyerték a győri tornát

Görbiczék nyerték a győri tornát

2013. 08. 26.
Megosztás

A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO nyerte meg a PWC Handball Fiesta elnevezésű, hazai rendezésű női kézilabdatornát, miután a fináléban fölényesen verte a Vardar Szkopjét.

A döntőben teltház fogadta a csapatokat a Magvassy-ban. A zöld-fehérek szerezték az első gólt, és ezután is végig vezetett a csapat, a Vardar csak futott az eredmény után. Az Audi ETO-ban Amorim és Bulatovic járt élen a gólszerzésben, míg a Vardarban Lekic tartotta a lelket. Félidőben 7 góllal 17-10-re vezetett a győri csapat.

A második játékrészben is a győriek akarata érvényesült, így a hazai kupagyőzelem nem forgott veszélyben. A végi 29-21- az Audi ETO-nak.
A mérkőzésen Lunde Haraldsent a győrieknél, míg a Szkopje együttesénél Andrea Lekicet választották a legjobbnak.

A torna zárásaként Borkai Zsolt, a MOB elnöke, Győr város polgármestere adta át Heidi Lökének a torna győztesének járó kupát.

A találkozón Görbicz Anita, a győriek csapatkapitánya ujjsérülést szenvedett,és nem sokkal később meg is műtötték a győriek klasszisát. Danyi Gábor másodedző szerint Görbicznek a bal, azaz nem a lövő kezén tört el az egyik ujja, felépülése heteket is igénybe vehet.
Az NB I első fordulójában így nem léphet pályára a Ferencváros elleni idegenbeli rangadón.

a döntőben:
Győri Audi-ETO - Vardar Szkopje (macedón) 29:21 (17:10), Magvassy Mihály Sportcsarnok. 1500 néző. Vezette: Brunovsky, Canda (szlovákok)
ETO: Bulatovic 8, Rédei-Soós 4, Amorim 3, Szepesi 3, Hornyák D. 2, Görbicz 2(1), Orbán 2, Bognár-Bódi 2, Löke 1, Tervel 1, Korsós 1.
Szkopje: Lekic 6, Fernandez 4, Pineau 3, Radicevic 2, Nikolic 2(1), Klikovac 2, Zebic 1, Dembele 1.

a 3. helyért:
Krim Ljubljana-Rosztov Don 26-18

az 5. helyért:
Lipcse-Metz 30-29 - büntetőlövések után

A torna végeredménye: 1. Győri Audi ETO KC, 2. Vardar Szkopje, 3. Krim Ljubljana, 4. Rosztov-Don, 5. HC Leipzig , 6. Metz

A torna Fair Play díjas csapata: Rosztov-Don

A torna kegjobb kapusa: Katrine Lunde - Győri Audi ETO KC

A torna legjobb góllövője: Karolnai Kudlacz - HC Leipzig

A torna legértékesebb játékosa: Andrea Lekic - Vardar Szkopje

(Forrás: mti, fotók: Kovács Anikó)